Fotó: Hunskate
Mint korábban beszámoltunk róla, Liu Shaolin Sándor ötödikként zárta az 1500 méteres küzdelmeket a debreceni short track világkupán, a szombat délutáni versenyprogram pedig egy rövid pihenőt követően a királykategória, azaz az 500 méter negyed- és elődöntőivel, valamint fináléjával folytatódott.
A hölgyeknél Kónya Zsófiának szurkolhattunk a negyeddöntőben, aki bivalyerős futamba kapott besorolást, többek között az Kristen Santos és Selma Poutsma társaságában. Az amerikai a harmadik körben kicsúszott, a holland ugyanakkor rajt-cél győzelemmel jutott tovább, a mi lányunk pedig sajnos nem tudott csodát tenni, negyedik helyezettként búcsúzott a küzdelmektől. Ezzel eldőlt, hogy 500 méteren nem lesz magyar elődöntős a hölgyeknél, ám ennek ellenére is érdemes volt figyelemmel kísérni a többi futamot, amelyek valódi sztárparádét hoztak. A két európai ász, Schulting és Fontana kéz a kézben léptek tovább a második negyeddöntőből, a negyedikben pedig a kanadaiak, Boutin és Brunelle játszották el ugyanezt. A legizgalmasabb futamban a koreai Choi rajtolhatott az élről, ám végül lemaradt a továbbjutásról, ugyanis a kanadai Charles Alison, a lengyel Maliszewska is lehajrázta.
A sorsolás úgy hozta, hogy az első elődöntőben Schulting ismét összecsapott Fontanával, míg a másodikban Boutin harcolt Brunelle-lel, bár a kanadaiak esetében aligha beszélhettünk késélre menő küzdelemről, az egyetlen céljuk csupán annyi volt, hogy kisajátítsák maguknak a továbbjutást érő helyeket. Sikerült is nekik, ahogyan az európai klasszisok is érvényesítették a papírformát, Schulting rajt-cél győzelemmel, Fontana pedig végig másodikként jutott az A-döntőbe. A francia Monvoisint továbbjuttatták, így öten léphettek jégre a fináléban, ahol Schulting a világcsúcstartó Boutint is legyőzte, kimondottan taktikus versenyzéssel ért fel a csúcsra, s szerezte meg második aranyérmét szombaton. A második helyre Fontana jött be, míg Boutinnak meg kellett elégednie a bronzéremmel 500 méteren.
Ami az erősebbik nemet illeti, Krueger John-Henry negyeddöntős futamát kétszer is hibás rajt miatt lőtték vissza, így csak négyen maradtak a harmadik, immár sikeres indításra, a szabályok szerint minden futamból az első két helyezett jutott az elődöntőbe. Krueger sokáig a negyedik helyen haladt, ám egy kanyarban előbb kanadai, majd az azt követő egyenesben holland riválisát is megelőzte, így másodikként ért célba. A szám világbajnoki címvédője, Liu Shaoang kihasználta az egyes starthely adta előnyt, s bár Ren Ziwei kitartóan üldözte, utolérni nem tudta, Ádó futamgyőztesként lépett tovább a következő körbe. Egymást érték az izgalmak a Főnix Arénában, a harmadik negyeddöntőben Liu Shaolin Sándor lépett jégre, többek között a világkupa éllovasával, Denis Nikisha társaságában. A kazah a középső rajtpozícióból állt az élre az első kanyar után, kisvártatva pedig a koreai Kwak vette át a vezetést, de Shaolin nem hagyta magát lerázni, s végül Nikishát két ezreddel megelőzve, a második helyen célba érve jutott tovább. A negyedik, egyben utolsó futamot a kínai világcsúcstartó Wu Dajing nyerte, rajta kívül az orosz Ivliev vívta ki az elődöntős szereplés lehetőségét.
Az első elődöntőben a két magyar keretbe foglalta a mezőnyt, Shaoang pedig már a második egyenesben faképnél hagyta az üldözőket, s rajt-cél győzelemmel jutott be az A-döntőbe. A futam ennek ellenére nem volt eseménytelen, a kazah Nikisha és a koreai Hwang kicsúszott (utóbbit továbbjuttatták), Krueger pedig így ötödikből harmadikká vált, ám sajnos ez is csak a B-döntőre volt elegendő. Liu Shaolin Sándor a második futamban a hármas rajtpozícióból, két ázsiai klasszis árnyékából indult, az első kanyarból ugyanakkor Wu Dajing mögött másodikként jött ki, s bár a koreai Kwak kitartóan üldözte, ezúttal is a magyar fiú tette be jobban a korcsolyáját a célba.
A Liu-testvérek tehát összedolgozhattak az fináléban, de előbb még Krueger John-Henryt láthattuk, aki a negyedik helyen zárta a B-döntőt, így összesítésben kilencedik lett 500 méteren. A nap legizgalmasabb futama azonban még hátravolt, az A-döntőben a szám regnáló olimpiai bajnoka, Wu Dajing indulhatott belülről, Liu Shaolin Sándor a kettesről, míg Liu Shaoang a hármasról igyekezett megnehezíteni a dolgát. A négyesen Ren Ziwei kiugrott, így csak másodjára engedték el a mezőnyt, az első kanyar után pedig még a rajtpozíciók határozták meg a sorrendet. Wu ugyanakkor nem tudott ellépni honfitársainktól, akik három körrel a vége előtt elsuhantak a kínai mellett, néhány pillanattal később ráadásul a koreai Hwang őrült manővere következtében a három ázsiai kigolyózta egymást a versenyből. A végére tehát csupán a magyar érmek színe maradt kérdéses, végül Liu Shaolin Sándor nyert, testvére, Shaoang pedig ezüstérmet akaszthatott – járványügyi okokból – saját nyakába.
A népes publikum felállva tapsolt, a fivérek boldogan ölelték keblükre egymást – magyar szív ennél többet aligha kívánhat.
P.G.