Miért hoztad meg ezt a döntést?
Úgy érzem, majd’ 50 évesen elértem abba a korba, hogy még akkor tudom befejezni, amikor megfelelően tudok teljesíteni fizikálisan. Tehát nem szégyenkezve, a pályáról lekullogva vonulok vissza. Korábban nem is gondoltam volna, hogy ennyi ideig tudok majd bíráskodni, első osztályú mérkőzéseket vezetni.
Mennyire volt nehéz elhatároznod, hogy itt a vége?
Valójában ilyenkor már jelez a test, érzi az ember, hogy itt fáj, ott fáj. Persze, egy darabig úgy vagy vele, hogy még jó lenne kicsit a pályán maradni. Azonban egyeztettünk az elnök urakkal, és tulajdonképpen közösen jutottunk arra a döntésre, hogy az a bizonyos MTK-Paks legyen az utolsó meccsem.
Mit fogsz csinálni mostantól főállásban?
Köszönettel tartozom a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, illetve a Játékvezetői Bizottság vezetőségének, ugyanis továbbra is számítanak a munkámra. Az MLSZ alkalmazásában a nyugat-magyarországi utánpótlás játékvezetőknek a felkutatása, istápolása lesz a feladatom, s őket kell a rendszerbe behozni, hogy lehetőleg ne kallódjon el senki. Ezen kívül a VAR-kocsiban közreműködöm az NB I-ben, és eddig is dolgoztam az MLSZ Játékvezetői Bizottságának országos akadémiáján, a haladó és az alap akadémián. Ide már bekerülnek a megye I-es, NB III-as és az NB II-es játékvezetők. Tehát ennek a felügyelete és az ottani munka tartozik a feladatkörömbe.
Nemrég edzőtáborban jártatok, erről mit lehet tudni? Mire treníroznak benneteket?
Ugyanaz az országos tábor lesz, ahová eddig jártam, csak már nem profi játékvezetőként. Esetemben már az ellenőri oktatáson lesz a hangsúly, illetve a VAR-képzésen. Ezentúl nem azon az oldalon fogok ülni, amelyen eddig.
Mennyiben más a VAR-szobában döntést hozni? Ez még inkább csapatmunka lesz?
Azért nem lesz ez annyira új ez, mert eddig is VAR-oztam a bíráskodás vagy a tartalék játékvezetői megbízatás mellett. Mostantól csak a VAR-szobában működök közre. Nyilván ez egy viszonylag frissen bejött dolog, amit mindannyiunknak folyamatosan tanulnia kell még. A feladat az, hogy még jobban, még tökéletesebben menjen a kocsiban folyó munka.
Annak idején milyen szinten fociztál?
Megyei első és másodosztályban rúgtam a labdát, ezt 27 évesen abba is hagytam. Én azt már csak labdázgatásnak hívtam… S akkor elkezdtem a játékvezetést.
Miért csaptál fel bírónak, mi fogott meg a játékvezetésben?
Igazság szerint az elején nem érdekelt a játékvezetés. Sőt – idézőjelesen – kifejezetten rosszfiú voltam. Sokat dumáltam, sok színes lapot kibeszéltem magamnak. Zsenticskó István volt az edzőnk a honvédségi csapatnál, s ő midenféle edzői vizsgát letett, és játékvezetői végzettséget is szerzett. Amikor meghirdették a bírói képzést Veszprémben, kijelentette, hogy szeretné, ha két ember a csapatból elmenne erre a tanfolyamra. Elmentünk egy-két társammal brahiból, s olyan jól sikerült elvégeznem a vizsgát, hogy ott ragadtam. Megkedveltem a szakmát, és végül, ha mint focista nem is, de mint játékvezető eljutottam az NB I-ig.
Amikor megkedvelted a sípmesterséget, ki lett a pédaképed?
Mivel 1997-ben vizsgáztam, nem nehéz kitalálni, hogy a kiváló Puhl Sándor. Akkoriban ő vitte a prímet, őt néztük a tévében. Amikor vizsgáztam, a néhai Palotai Karcsi bácsi volt a vizsgabiztosunk. Igen prominens személyiségeket adott a magyar játékvezetés a világ futballjának. Igaz, Karcsi bácsit olyan sokat nem láthattam mérkőzést vezetni, de mint ember ő is példakép volt. Utána, hogy NB I-es játékvezetőként úgy közreműködtem, hogy ő volt az ellenőröm néhányszor, és ez nagy dolog! Örülök, hogy ilyen kapcsolatba kerülhettem vele.
Mindkét általad említett bíró közel hozta a játékvezetést a magyar emberekhez, hiszen ha valamiben kiemelkedő egy honfitársunk, akkor nagyobb reflektorfény vetül az egész tevékenységre. Ugyebár Palotainak többek között volt alkalma vezeti az argentin vébén az Argentína-Brazília meccset, ami elég nagy presztízsű párharc, és partjelző volt azon a bizonyos 78-as vb döntőjében.
Az argentin-brazil volt az igazán döntőbe illő összecsapás, s azt a találkozót úgy vezette, hogy a világ tátott szájjal nézte a teljesítményét.
A nemrég elhunyt Puhl Sándor pedig sorozatban négyszer volt a világ legjobb játékvezetője, 1994-ben ő dirigálta a Brazília-Olaszország világbajnoki finálét, 97-ben pedig a Juventus-Borussia Dortmund BL-döntőt. Ők ugyebár sokat tettek a szakma itthoni elismertségéért is.
Így van, óriási alakjai voltak a játékvezetésnek.
Debrecenhez milyen emlékek fűznek? A pároddal éltetek a cívisvárosban évekig, ez alatt az idő alatt csak edzőmeccseket vezethettél a Lokinak.
Így van, hét évig debreceni voltam. Előtte sok DVSC-találkozón bíráskodtam az Oláh Gábor utcán, például két Fradi ellenit, egy bajnoki döntőnek beillő Debrecen-MTK (3-0) is bevillan, amit én vezettem. Közreműködtem a Békéscsaba vagy a Nyíregyháza elleni ősi rangadókon, vagy a Honvéd elleni Szuperkupa-döntő visszavágóján. Aztán mivel odaköltöztem, nem vezettem a Lokinak tovább, ahogyan például Bognár Tamás szombathelyiként nem fúj a Haladásnak.
Volt olyan mérkőzés, ami után kicsit elbizonytalanodtál, vagy megbántad, hogy bíró lettél?
Annyira nem volt ez jellemző. Egy eset volt, egy Zalaegerszeg-Haladás mérkőzésen, amikor két sárga lappal nem állítottam ki a vasiak játékosát. Érdekes, bármennyire is óriási hiba volt, szerencsére olyan nagy visszhangja nem lett az esetnek, mert abból a csapatból nem küldtem le a futballistát, amely kikapott 3-0-ra, vagyis a 88. percben már nem befolyásolta nagyon a pontok sorsát a bakim. De ez akkor is szarvashiba volt, ami hagyott bennem kisebb nyomokat. Hálistennek akkor már a párommal, Encivel együtt voltunk és átlendített ezen a mélyponton. Akkor kicsit kételkedtem magamban. Azt gondolná az ember, hogy velem ilyesmi nem fordulhat elő, aztán ha még is, akkor egy picit megbicsaklik belül valami. De ezen kívül nem ért negatív dolog, akár az NB I-ben, akár megyei meccsen vezettem. Ha már a párom szóba került: nagyon hálás vagyok Encikének. Tizenhárom éve ő biztosítja számomra azt a hátteret, amely nélkül nem érhettem volna el azt, ami végül sikerült. Soha nem volt probléma abból, ha edzőtáborba kellett mennünk, hogy minden hétvégén meccset vezettem, vagy napokra külföldre kellett utaznom. Ezt midenképpen szeretném kihangsúlyozni, s azóta is boldogan élünk együtt, hatalmas szerencsém van, hogy megtaláltam a másik felemet. Neki is köszönhető, hogy megéltem egy másodvirágzást a játékvezetésben.
Melyek voltak a legrizikósabb meccseid?
Azért akadtak ilyenek… A régebbi találkozók másabbak voltak, gondoljunk egy Honvéd-Újpest, Fradi-Honvéd, vagy Újpest-Fradi meccsekre. Ezek a mérkőzések mindig nehezek voltak, sokszor nehéz természetű játékosokkal. Kispesten például egy FTC-vendégjáték, vagy egy újpesti látogatás elég húzós tudott lenni. De büszkén mondom, hogy vezettem három ZTE-Haladás meccset is, ami meg a nyugati végeken számít vérre menő rangadónak, míg a keleti országrészben például a DVTK-Nyíregyháza, a Nyíregyháza-Loki. Ezek olyan összecsapások voltak, amelyekre az ember szívesen ment. De vezettem 2009-ben egy Diósgyőr-Debrecen találkozót is, amelyen bajnok lett a Loki Miskolcon. Az említettek mind olyan találkozók, amelyek nehezek, mondjuk úgy, rázósak, de jó volt elmenni, mert sok néző volt és jó hangulat.
Mi volt a játékvezetői hitvallásod?
Soha nem szerettem volna hibázni (nevet). Isten nyugosztalja, Puhl Sándor nyilatkozta egyszer, és ez nagyon megragadt bennem: egy játékvezető akkor jó játékvezető, ha háttérben tud maradni. Amikor úgy kívánja a meccs, akkor elő kell lépni, s azt a pillanatot tudni kell megérezni, majd újra háttérbe vonulni. Véleményem szerint, ha olyan a mérkőzés, akkor szinte nem is kell játékvezető. Én szerettem kommunikálni a játékosokkal. Sokszor mondták is a kollégáim vagy a vezetők, hogy kicsit túl sok a beszéd. De úgy voltam vele, jobb elvarrni a szálakat. Volt, akivel többször is szót kellett érteni, volt, akivel egy szót sem kellett váltanunk. Szerettem, ha van egy egészséges kommunikáció, ami még belefér, hogy ne maradjon senkiben tüske. Nem nagyon akartam lapokkal tekintélyt parancsolni, de nyilván a bratyizás sem jó, azzal nem lehet megoldani semmit. De emberi hangon igen. Legalábbis én ilyen voltam, ám nem biztos, hogy ez mindig elérte a kellő hatást.
Mennyire találtak meg a történelmi Újpest-Fradi (6-0) után?
Soha nem ért semmilyen inzultus. Nyilván az internetes hozzászólásokban igen, de mondjuk találkoztam benzinkúton, áruházban fradistával, vagy Honvéd-szurkolóval, odaköszönt, volt, aki odajött és fotózkodott velem. Egy zöld-fehér szimpatizáns mondta: emlékszem rád, spori, te vezetted a 6-0-t, mérges voltam rád akkor. S nevetett. Futnom tehát sosem kellett. A diósgyőriek elvesztett kupadöntőjén talán tévesen kiállítottam Kádárt, bár szerintem nem azért bukták el a finálét. Éppen sepregettem a ház előtt a Nagyerdei körúton, jött egy fiatalabb srác, és mondta, hogy megismer, és nagyon szeretné ezt megbeszélni velem. Meg is vitattuk ott a kapuban, teljesen korrekt módon. A 6-0 után még vezettem Fradi-Újpest derbit, azokon nyilván megemlékeztek rólam, de az már nem is lenne jó, ha mindez elmaradna.
Hogyan viselted a nézőtéri szidalmakat?
Minél több néző van, annál kevésbé zavarja a játékvezetőt mindez. Ha mondjuk, nyolcezer ember kiabálja kórusban, hogy hülye vagy, az kevésbé fog meg, mintha vannak hatszázan, és szinte mindenkinek hallod a különvéleményét. Utóbbi jobban zavaró, de bántónak nem nevezném. Tudom, ha az A csapattól elveszem a labdát, akkor abból a gárdából biztosan nem fognak szépen nézni rám. Hát ha még esetleg tévedek is… Olyan nagyon ritkán fordul elő, hogy mindenki elégedett a bíró teljesítményével.
Mi volt az a szöveg, ami után nálad egyből villant a piros?
Ez pontosan le van írva a szabálykönyvben. Kicsit persze változott a világ, mondjuk 10-15 évvel ezelőtt egy b.zdmeg is kiállítást vont maga után, mára ez a kifejezés sajnos már majdnem olyan, mint a jó napot kívánok! Nyilván ez személyiségfüggő is, tehát ha elküld az anyámba egy futballista, akkor mindegy, hogy jóban vagyok vele, ezt nem teheti meg. Van, hogy ennél kisebb sértésért is fel kell mutatnom a piros lapot. Egy határon túl ha valaki, akár szavakkal, akár mozdulatokkal kritizálja a játékvezető döntését, ki kell állítani. Van olyan kolléga, aki az elején igyekszik lapokkal megteremteni a tekintélyét. Én inkább igyekeztem a csapatkapitány segítségével jobb belátásra bírni a renitens játékost, ilyen volt például a Lokiban Sándor Tamás, rá lehetett számítani ilyen téren, de például Böőr Zoli is szintén partner volt ebben. De előfordult, hogy egy labdarúgó kiintett a nézőknek, ezt az asszisztens kollégám jelezte, ilyenkor nincs mit tenni, le kell küldeni a pályáról. Ám sosem voltam a kiállítás híve, amíg lehetett, igyekeztem megelőzni ezt. De szerencsére már a játékosok is belátták ezt, szövegért nagyon ritkán kell felmutatni a pirosat. Azonban például ha valaki meglöki a bírót, fizikai kontaktusba kerül vele, akkor szó nélkül ki kell állítani. De ez sem jellemző, szerencsére. Ma már nagyobb a tisztelet mindkét fél részéről.
Kik voltak azok a kollégák, akikkel a legtöbbször működtél közre?
Veszprémiként Lémon Oszkár és Takács Gábor volt a leggyakrabban a kollégám. Amikor hét évig debreceni voltam, akkor Berettyán Péterrel és Horváth Róberttel dolgoztam a legtöbbet. Ők négyen meghatározó alakjai voltak annak az időszaknak. Mivel egy városban laktunk, legtöbbször együtt küldtek minket meccsre.
Hogyan készül egy játékvezető, miként edz?
Nem csak a hivatásos bíráskodás bevezetésével vált ez egyre profibbá, már korábban is nagy fejlődésen mentek keresztül az edzésmódszerek. 12-13 éve, még Vágner László vezetése idején kezdtünk el törökországi edzőtáborba járni telente, bár a pandémia miatt ez az utóbbi két évben elmaradt. Az MLSZ biztosítja a játékvezetők számára a polárórákat, aminek az adatait fel kell töltenünk egy rendszerbe, amelyeket az országos bírói keret edzői kiértékelnek. Volt egy edzőnk, dr. Sáfár Sándor, aki most átadta a munkát Horváth Dávidnak, ő felügyeli az edzésmunkát. Budapesten vannak központi edzések, ahová lehet járni, de személyesen is kiküldik mindenkinek a végrehajtandó edzéstervet. Ezentúl egy játékvezetőnek heti három futóedzést, egy konditermi tréninget kell végrehajtania, hétvégén van a mérkőzés, másnap pedig a regeneráló edzésre kerül sor. Jelenleg egy hivatásos játékvezető a meccsel együtt minimum öt terhelést kap hetente. A FIFA-játékvezetők például egy pihenőnappal dolgoznak.
Mennyiben változott mega futball azóta, mióta elkezdtél vezetni?
Sokkal profibb lett minden. Ha visszaemlékszem, az elején volt olyan NB I-es mérkőzés, amelyet megelőzően, a pályabejáráskor érdeklődtünk valami felől a technikai vezetőtől, s azt válaszolta, még azt sem tudja, lesz-e egyáltalán meccs… Ezek zűrzavaros, pénzhiányos idők voltak. A stadionok nagyon rossz állapotban voltak, és a kormányzat által a sportágba befektetett összeg nagyon meglátszik a mostani körülményeken. Van benne szerencsefaktor is, de mégiscsak kijutottunk két Európa-bajnokságra, és vannak BL-, El- és Konferencia-liga csoportkörös csapataink is. Nyilván nem tudjuk a mieinket összehasonlítani egy Barcelonával és nem is kell, de nem rossz az irány. Persze lehetne erőteljesebb is a minőségi javulás, ám úgy vélem, ez is el fog jönni.
Mennyire van benned hiányérzet a nemzetközi karriert tekintve?
Bármennyire is furcsa, de nincs bennem hiányérzet. Természetesen szerettem volna nemzetközi mérkőzéseket is vezetni. 2007-ben átvettem az Év játékvezetője díjat, s akkor leültem a vezetőkkel egy hatszemközti beszélgetésre. Elmondták, hogy van két fiatalabb játékvezető, akiket jelölni fognak. Én ezt tudomásul vettem. Hozzátették, hogy nekem még sok jó meccsem lesz itthon, s ez így is lett. Ahhoz képest, mi a trend, én későn kezdtem el ezt a pályát. Akit a helyemre kijelöltek, Vad István pedig beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A másik pedig az, hogy az élet valahol kárpótolt, mert majdnem negyven nemzetközi küldésen így is részt vettem tartalék játékvezetőként, alapvonali bíróként. Szerencsére bekerültem Bognár Tamás csapatába, és Európa-liga csoportmérkőzéseken működhettünk közre, megadatott a Portónak, a Manchester Unitednek vagy a Juventusnak vezetnünk. Nem lettem FIFA-játékvezető, de ez nem okoz törést az életemben.
Mit tanácsolnál annak, aki napjainkban bírónak áll?
Először is jelentkeznie kell a jatekvezetoleszek.hu oldalon. Minden megyében, évente többször is indul tanfolyam. Ami a legfontosabb, hogy ezt a szakmát nagyon kell szeretni. A világ nagyban megváltozott, most elkezdeni sokkal nehezebb, és nehezebb végig járni a játékvezetői ranglétrát. Nagyon könnyű elbukni. Ha egy bírónak nincs meg a kellő alázata, a tűrőképessége a szidalmak elviseléséhez, akkor ez a pálya nem neki való. Senki sem úgy kezdi, hogy azt mondják, hű de tehetséges vagy, vezess NB III-as, NB II-es meccseket. Először vezetni kell a megyei első- és másodosztályban, ahol azért vadabb körülmények vannak. Ám ha valaki szeret bíráskodni, és megtalálja benne a szépséget, akkor, mégha nem is lesz belőle top játékvezető, de be lehet futni egy nagyon szép karriert. Ráadásul életmodellt is ad, ha valaki hivatásossá válik, és a hobbija lehet a foglalkozása. Azt javaslom, tegyen bele mindent, legyen kitartó és alázatos.
M.D.
Fotók: NSO