Sportriporterként mozgalmas év áll mögötted, a debreceni csapatok ugyanis alaposan kitettek magukért, s rangos eseményekből sem volt hiány. Milyen emlékeket őrzöl 2021-ről?
Természetesen voltak pozitívumok és negatívumok egyaránt, ám mindent összevetve úgy érzem, parádés sportéven vagyunk túl. A kevésbé eseménydús 2020-as esztendő után alaposan kiéheztünk az új ingerekre, bár sajnos a pandémia tavaly is megtette a hatását, a DEAC jégkorongozói például zárt kapuk mögött hódították el a Magyar Kupát. Ettől függetlenül az egy káprázatos siker volt, ami megmelengette a debreceni sportrajongók szívét, ahogyan a kosarasok is okoztak szép pillanatokat, gondolok itt a bajnoki menetelésre és a kupaezüstre. Ha már kosárlabda, a cívisváros továbbra is a 3×3-as szakág egyik fellegvárának számít, a főtéren és a Hódos Imre Sportcsarnokban is parázs csatákat vívtak a nemzetközi elit képviselői. A kézis lányok hosszú évtizedek óta üde színfoltjai a városnak, a női és férfi futsalosok ismét letették a névjegyüket, a labdarúgók pedig teljesítették az elvártakat, mert Debrecen NB I-es focicsapatot érdemel. Hogy egy kicsit hazabeszéljek, az egyik legszebb emlékem a DVSE pólósaihoz fűződik, akik a Nagykanizsa legyőzésével harcolták ki a bennmaradást az élvonalban.
Honnan ered a sport iránti elhivatottságod?
Mint említettem, a vízilabda különösen közel áll a szívemhez, korábban ugyanis magam is űztem a sportágat, emellett a búvárúszást is kipróbáltam. A testvéreimmel sportos közegben nőttünk fel, a szüleink a mozgás szeretetét nevelték belénk, rivalizálás ugyanakkor sosem volt köztünk. Jóllehet én nem váltam profi sportolóvá, de mindig figyelemmel követtem a különböző eseményeket, ráadásul beszélni is szeretek, így kézenfekvő volt a sportriporteri hivatás. Az első közvetítéseim alkalmával még kissé meg voltam illetődve, ám viszonylag hamar belerázódtam, a munkám által pedig egyre több sportággal ismerkedtem meg közelebbről, ezáltal egyre jobban kezdtem tisztelni az élsportolókat. Természetesen nem csak beszélek vagy írok a sportról, hanem űzöm is, szerintem nem is tudnék élni nélküle. A vízilabdával ugyan felhagytam, de aktív életet élek, szeretek focizni, ping-pongozni, télen snowboardozni, no és a dartsot is nagyon kedvelem.
A Próbajáték című sorozatban több sportágat is kipróbáltál, melyik jelentette a legnagyobb kihívást?
Fizikailag talán a jégkorong, mert az veszi igénybe a leginkább a testet, egészen elképesztő, amit a DEAC-os srácok is művelnek a jégen, minden tiszteletem az övék. Számomra a hokinak van a legnagyobb sportértéke, de a teniszmeccs végére is alaposan elfáradtam, az atlétika pedig rendkívüli robbanékonyságot és állóképességet igényel. Izgalmas volt a tűzoltóverseny is, az említett sorozatban számtalan élménnyel gazdagodtam, remélem, lesz még lehetőségem újabb sportágakat kipróbálni. Igazából mindenre nyitott vagyok, talán csak balett-táncosként és ketrecharcosként nem tudnám magam elképzelni…
Mitől jó egy kommentátor, mi kell ahhoz, hogy átadjátok a nézőnek a sportélményt?
A legfontosabb, hogy közelebb kerüljön hozzá az adott esemény, a kommentátor feladata, hogy úgy érezze a néző, mintha ő is ott lenne a helyszínen. A személyes érdekességeket is érdemes beleszőni, olykor pedig az érzelmeknek sem szabad gátat szabni, ettől lesz szerethető egy-egy sportoló vagy csapat. A helyszíni közvetítés mindig izgalmasabb, mint a stúdiós munka, de utóbbit is nagyon megkedveltem, mert lehet azt is oldottan csinálni. Szerintem a mi szakmánkban különösen fontos, hogy szeressük is, amit csinálunk, a képernyőn ugyanis átjön, ha valaki csak kötelességből ragad mikrofont. Öt-hat év alatt sikerült elérnem, hogy a hobbim a megélhetési forrásomat is jelentse egyben, így végre csak azzal foglalkozhatok, amiről kiskoromban álmodoztam.
Előfordultak olyan bakik az évek során, amelyeken ma már csak jót nevetsz?
Ahogy mondani szokás, csak az nem hibázik, aki nem is dolgozik, márpedig nekem szerencsére bőven akad tennivalóm, így természetesen bakikból sem volt hiány. Kommentátorként előfordult, hogy a DEAC labdarúgóinak egyik bajnokiján az aktuális ellenfél, a Szentlőrinc helyett jó húsz percen át az előzőt, a Csákvárt emlegettem, természetesen sokáig hallgathattam a froclizást a kollégáimtól. Olyan is akad, amiről nem tehetek, például egy kosármeccsen az asztal csuklott össze előttem, de ilyenkor is jól kell tudni reagálni, ezeket a helyzeteket az élő adás varázsának szokták nevezni. Néha jól is elsülhet, ha nem minden a terv szerint alakul, például amikor a jégkorongozók behozták a Magyar Kupát a stúdióba, amiből aztán inni próbáltam – sokáig emlékezetes, rendhagyó adás kerekedett belőle.
Melyik interjúdra vagy a legbüszkébb, és milyen célokat tűztél ki magad elé a jövőre nézve?
A legnagyobb megtiszteltetést számomra a Benedek Tiborral készített riport jelentette, a mai napig feldolgozhatatlan, hogy már nincs közöttünk. Rajta kívül Andrei Kirilenkoval, valamint Hosszú Katinkával is hatalmas élmény volt beszélgetni, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Ha visszamehetnék az időben, Puskás Öcsi bácsival biztosan szívesen társalognék, napjaink világklasszisai közül pedig Gary Anderson, Zlatan Ibrahimovic és Nora Mörk az álomalanyom. A realitások talaján maradva, jó lenne egyre rangosabb vízilabdás eseményeket közvetíteni, a szakma csúcsa számomra egy olimpiai döntő a magyar válogatott részvételével. Pályatársaim közül Méhes Gábor az etalon, de Hajdú B. István, Székely Dávid és Varga Péter munkásságát is sokra tartom. Elégedett vagyok azzal, ahol jelenleg tartok, de számos sportsikert szeretnék még közvetíteni, amire Debrecenben szerencsére minden lehetőségem megvan. A Lokinak ki kell harcolnia a bennmaradást, a női kézilabdázók érzésem szerint idén odaérhetnek a dobogóra és a futsalosok, kosárlabdázók és jégkorongozók is sokra hivatottak.
P.G.
Fotók: magánarchívum
