A második harmadtól elment a meccs

A Sportország SC együttesével mérkőzött meg szerdán délután a mieink U 16 B csapata. A Cápák eddig 22 pontot szereztek a bajnokságban, míg mi csak hat pontig jutottunk, a papírforma szerint tehát az ellenfél volt a találkozó esélyese.

0

51147-300x186 A második harmadtól elment a meccs

A mérkőzés elején többet támadtak a vendégek, a 11. percben már négy góllal vezettek. A debreceniek azonban nem adták fel a küzdelmet; Szabó Tamás két góljával és Novák találatával sikerült egy gólra felzárkózniuk. Az 1. harmad végén a vendégek újra növelték az előnyüket, 3-5-ös állással fordultak a csapatok.

A 2. játékrész 5. percében Váraljai Ádám értékesített egy emberfórt, ismét egy gólra zárkóztunk fel. Ezt követően nagyobb iramra váltottak a Cápák, folyamatosan növelték az előnyüket, a hazai együttes pedig Szabó Tamás révén csak egyszer tudott válaszolni.

A záró harmad elején gyors egymásutánban háromszor is betalált az ellenfél, a megfogyatkozott hazai csapat egyre fáradtabban hokizott, így nem tudták komolyan veszélyeztetni a vendégek kapuját.

A találkozó első felében még szépen tartotta magát a hazai csapat, ezután azonban a fáradtság és a sajnálatos sérülések nyomán egyre kevesebb ellenállást tudott kifejteni.

Köllő István: „Az 1. harmadban tetszett a meccs, jó iramban játszottunk, szépen mentek a passzok, ennek köszönhető, hogy fel tudtunk állni 0-4-ről. A hátvédsorból eleve hiányzott két meghatározó játékosom, aztán megsérült Erdei Attila, Farkas Péter és Agárdi Vilmos is, nem tudták folytatni a találkozót, így a már a 2. harmadban nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Az ellenfél nagyobb iramra kapcsolt, sokat lőttek kapura, mi pedig egyre inkább elfáradtunk és nem tudtuk újra szorossá tenni a meccset.”

Debreceni HK B – Sportország SC  5-15 (3-5, 2-6, 0-4)
Gólszerzők: 
Szabó T.(3), Novák és Váraljai Á.