Médiaajánlat

A Debreceni Sportélet egy internetes hírportál, ami Debrecen város sportjával foglalkozik.

Az oldalt 2017 nyarán azzal a céllal hoztuk létre, hogy minden sporteseményről hírt adjunk, legyen az élsport, iskolai vagy amatőr sport, a fogyatékkal élők sportja, illetve szabadidős sportrendezvény.

A tudósítások mellett fő célunk, bemutatni a városban működő egyesületeket, sportolókat, sportági vezetőket.

Debrecen sportmúltjával is kiemelten foglalkozunk, interjúkat készítünk azokkal a sportolókkal, edzőkkel, akik sokat tettek a város sportsikereiért. A múlt és jelen mellett a jövő, az utánpótlás is fontos számunkra, ennek érdekében igyekszünk bemutatni a jövő reménységeit is.

A sporthoz mindenki kötődik, vagy sportolt, vagy sportol, vagy a gyermeke, unokája sportol. Pár hónap alatt az oldal napi látogatóink száma meghaladta a 10.000-t és folyamatosan emelkedik.

Célunk, hogy minden korosztály találjon olvasnivalót, így Debrecen minden lakója naponta látogassa oldalunkat.

Aki az oldalunkon hirdet, nem csak a munkánkat támogatja, hanem azt a küldetésünket is, hogy írásainkkal, tudósításainkkal támogassuk Debrecen teljes sportéletét, azon sportágakat, egyesületeket is, amikről eddig kevés szó esett!

Részletes Médiaajánlatunkat az alábbi gombra kattintva érhető el.

Debrecen
kevés felhő
23.9 ° C
23.9 °
23.9 °
31%
2.1kmh
12%
hét
23 °
ked
29 °
sze
32 °
csü
22 °
pén
21 °

Legfrissebb Híreink

9bfd5627537844c89387c09e737bb4f7-150x150 Médiaajánlat

Pakson született meg a DVSC második győzelme

Fotó: NSO  A Nyíregyháza elleni győzelmet nem követte újabb siker, az augusztusi meccs óta három döntetlenre futotta Gert Remmel együttesének erejéből. Hat pont áll a...
DSC_9448-150x150 Médiaajánlat

Parádésan kezdtek az egytemi kézisek

A nyáron megvívott négy edzőmeccs után a DEAC kézilabdázói szombaton már az NB I/B-ben bizonyíthattak. Mándi Norbert együttese az első fordulóban azt a Budakalászt...
791074876_1053861724201541_1495927843574534501_n-150x150 Médiaajánlat

Egy pont a megyei rivális otthonában

Fotó: DEAC A hazaiaknál Vincze Szabolcs kezdett a kapuban, érdekesség, hogy ő még az előző szezonban a debrecenieket erősítette. A hazaiaknál Krajcsi Bence próbálta lehúzni...
789775923_2369529447185461_2511625948918678940_n-150x150 Médiaajánlat

A második edzőmeccset is a Michalovce nyerte

A keddi, hazai összecsapás után csütörtökön ismét a HK Dukla Michalovce együttesével csapott össze a DEAC jégkorongcsapata, de ezúttal idegenben, az STD Arénában. Remekül...
784197502_1948336955849649_1179660050003741532_n-150x150 Médiaajánlat

Könnyed győzelemmel indítottak a lányok

Az egri vitézekhez méltó módon kezdett a hazai csapat. A mieink kicsit körülményesek voltak az elején, amit az újonc ki is használt, így 2-0-ra...