EHF Kupa: Győzelmet érő Arany kéz

Győzelemmel indította az EHF csoportkört a DVSC Schaeffler női kézilabda csapata Törökországban, ezzel nagyon fontos két pontot szerzett meg! Bár a mérkőzés nagy részében a hazaiak vezettek, a mieink a hajrában a maguk javára fordították az állást és győzelemmel zárták leghosszabb túrájukat. Jövő héten folytatás a cseh Banik Most ellen a Hódosban!

0

81885549_2994422840615591_8293074110427168768_o-300x200 EHF Kupa: Győzelmet érő Arany kézFotó: DVSC Kézilabda Facebook

Már az utazás is viszontagságokat hozott, így sejthettük, hogy a mérkőzés sem lesz sétagalopp! Nem kezdtük rosszul a találkozót, három perc után 2-1-re vezettünk, ám már ekkor érezhető volt, hogy nem a klasszis védekezésről fog szólni ez a találkozó. A következő percekben sajnos a hazaiak nagyon eredményesek voltak a távoli zónákból (főleg Iskit révén), míg a mieinknél Despotovic húzta leginkább a szekeret. A védekezés azonban nem tudott összeállni, így a 9. percben már jött Köstner időkérése. Despotovic ott folytatta, ahol abbahagyta, átlövésből, gyors ellentámadásból is eredményes volt, ám a 16. percig az ő találatain kívül csak egy Kovács Anna gólt és egy Bulath által értékesített hétméterest jegyezhettünk fel. Köstner el is kezdte forgatni a csapatot, érkeztek sorba a cserék, nem csoda, hiszen a hazai gárda már öt góllal is vezetett (9-4). Támadásban Arany Rebeka és Vámos Petra beállása vitt színt a játékba, előbbi nagyszerű befejezésééivel és agresszív védekezésével, míg utóbbi bátor cselezéseivel tudott hozzátenni a játékunkhoz. Mindemellett védekezésben Karnik játéka stabilitást hozott, így a 21. percben elkezdtük a felzárkózást a hazaiakra. A rutinos törökök közül is kitűnk a 40 esztendős Özel, aki kellemetlen játékstílusával nehéz feladat elé állította a védőfalat, hiszen hiába szabálytalankodtunk vele szemben, a rutinos irányító ebből is tudott passzolni vagy kapura lőni. A félidő végére sikerült feljebb zárkózni és végül 17-15-ös török előnnyel az öltözőbe vonulni! Sajnos az első játékrészben a védekezésbeli hiányosságok miatt is a kapusteljesítmény sem működött, Triffa és Oguntoye nagyon nem találták a fonalat, Szabó azonban átlövést és ziccert is tudott hárítani. Az első 30 percből kiindulva látni lehetett, hogy van esély a győzelem megszerzésére, azonban ehhez egy sokkal fegyelmezettebb, kevesebb hibával végrehajtott játék szükségeltetik.

A második félidő elején már úgy tűnt, hogy jobban felpörgött a csapat, mint az első játékrészben. Támadásban Vámos közbelövései mentek élményszámba, ám a védekezés továbbra sem állt össze, így bő négy perc alatt 7 gól esett. A játékvezetők továbbra is borzolták a kedélyeket, hiszen több esetben néztek el lépéshibákat, belül védekezést, ám azt nem lehetne állítani, hogy egyoldalúan hibáztak volna. Az orosz jobbszélső Uskova hétmétereseire és ziccereire sem volt ellenszer, míg Özel korát meghazudtolva ficánkolt a pályán, sokszor a szabályok által megengedett lépésszámon felül is… Kovács Anna állt ekkor a csapat élére és főleg második szándékból szerzett góljaival meccsben tartotta a mieinket. A 41. percben pedig az egyenlítés is összejött, amikor is egy passzcsel után Kovács talált be kettős emberelőnyben. A jobbszárny nagyon élt, hiszen Kovács mellett egyszerűen képtelen volt hibázni Arany Rebeka is, aki nagyon színes módon vitte véghez lövéseit, a román és szlovén hálóőrök képtelen voltak vele szemben védést bemutatni. Sorjáztak ekkor a jobboldalról szerzett gólok, a hazaiak képtelen voltak elejét venni ezeknek, ám ők is szorgosan gyűjtögették a találatokat, nem sok üresjáratot hagyva a mérkőzésen. Ekkor azonban már látszott, hogy a Kastamonu játékosai kezdenek fáradni, valószínűleg nincsenek ilyen iramhoz hozzászokva a török bajnokságban. Ezekben a percekben az volt az ember érzése, hogy könnyedén kiegyenlítünk, azonban a vezetést képtelenek vagyunk átvenni… Fej-fej mellett haladtak a csapatok, amelyben a két jobbszélső, a hétmétereseket pimaszul és eredményesen elvégző Uskova és a 19 évesen elképesztő higgadtsággal játszó Arany Rebeka voltak a vezérek, ám a Kovács Anna is tudott mindig váratlant húzni. Az utolsó percekre mintha elfogyott volna a tudomány a csapatok támadójátékában és Triffa is több védéssel mutatta, hogy milyen tapasztalattal bír. Az első 54 perces gólzápor után az utolsó hat percben mindössze egy találat esett, a végig pazarul kézilabdázó Arany Rebeka ezúttal sem hibázott és kíméletlenül bevágta ziccerét, amellyel 31-30-ra alakította az állást az 59. percben. A végén hiába támadtak érthető módon 7-6 ellen, nagyon stabilan védekeztünk, lövőhelyzetet sem hagyva a hazaiaknak, akik végül egy nagyon éles szögből véghezvitt szélsőziccerrel zárták a támadást – eredménytelenül! Mondhatni azt is, hogy Arany Rebeka keze ezúttal aranyat ért!

Katartikus érzés a mérkőzés után, a csapatot elkísérő és végig buzdító szurkolók elégedetten köszönthették a lányokat, akik nagyon nagy sikert arattak egy hosszú és fárasztó, azonban örömteli utazás után!

Szép volt lányok!

EHF KUPA, A-CSOPORT, 1 FORDULÓ

KASTAMONU BELEDIYESI GSK (török) –DVSC SCHAEFFLER 30–31 (17–15)
Kastamonu, 1200  néző. V:  Manea, Iliescu (románok)

KASTAMONU: ROMBESCU – USZKOVA 7 (3), Yilmaz, ÖZEL 8, Seric 2, ISKIT 8, Aydin 2.

Csere:  Pandzic (kapus), Woloszyk, Coskun , Vascsuk     1, Türkoglu 2

Edző: Hakan Günal

DVSC: TRIFFA – Varsányi, KOVÁCS ANNA 8 (1), Tóvizi 2, DESZPOTOVICS 5, Bulath 3 (2), Vantara-Kelemen

Csere: Oguntoye, Szabó D. (kapusok), VÁMOS P. 3, Bordás,  KARNIK SZ. 2, ARANY 8, Petrus, Karsten, Borgyos

Edző: Köstner Vilmos

Rádin Márkó