Fotó: Halmai Balázs/DVSC
A diákok két nagy bázisintézményben, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolájában és Kollégiumában (Bene Ádám, Figeczki Ágoston, Juhász Martin, valamint a nemrég profi szerződést kapó Kovács Róbert és Szabó Kornél), és a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban (Baráth Péter, Szabó Árpád és Tomola Patrik) érettségiztek.
Bene Ádám, Kovács Róbert és Juhász Martin a DE-TTK testnevelő-gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanári szakra, Baráth Péter, Szabó Kornél, Figeczki Ágoston és Tomola Patrik a DE-GTK sport és rekreációszervezés szakra, míg Szabó Árpád a DE-BTK angol nyelv és kultúra-testnevelő tanári szakra nyert felvételt.
Az alábbi labdarúgók a DVSC másod és harmadosztályú csapatának tagjai, míg Szabó Kornél kölcsönben a DEAC másodosztályú együttesének játékosa.
– Ezeknek a játékosoknak 2016 szeptembere, a középiskolába kerülésük óta személyesen követem nyomon a tanulmányi eredményüket az iskolájukkal közösen. Rengeteg olyan egyéni beszélgetésen vagyunk túl, ami az ő életpálya modelljükkel, továbbtanulásukkal kapcsolatos. Az utolsó, végzős időszakban tanácsaimmal segítettem az emelt szintű érettségijükre való felkészülésüket – mondta Gyarmati Zoltán, a Debreceni Labdarúgó Akadémia oktatás és szociális részlegének vezetője. Nem tudok adatot a többi labdarúgó akadémia végzős középiskolásainak továbbtanulási szándékáról vagy sikeres felvételéről, de azt gondolom, a DVSC-DLA ebben is elől jár, hogy évről évre hallgatókat ad a Debreceni Egyetemnek és a debreceni profi sportnak. Testnevelőként és gyakorlatvezető mentortanárként külön öröm számomra, hogy öt játékos a testnevelő tanári pályát választotta. A labdarúgó akadémia nevében szeretnék köszönetet mondani az intézmények vezetőinek, a futballisták osztályfőnökeinek, felkészítő tanárainak, a szülőknek és mindenkinek, akik ezeket a fiatalokat segítették a céljaik elérésében.
– Évről évre magasabbra kerül a mérce, így mindenkit arra buzdítunk, hogy minél hamarabb nyelvvizsgázzon, csináljon előrehozott érettségit, és a továbbtanulásához szükséges tantárgyakból az emelt szintű érettségire maximálisan készüljön fel. Végezetül arra törekszünk, hogy akár a hetedik évfolyamba érkező általános iskolásnak vagy a kilencedik évfolyamba érkező középiskolásnak, érdeklődési körének, tanulmányi szintjének megfelelő oktatási intézményt találjunk. Ennek oka, hogy sikereket, pozitív élményeket éljen át az iskolában eltöltött évek alatt, ami jó alapként szolgálhat a továbbtanulásban – zárta szavait Gyarmati Zoltán.




