Bényei Ágoston: „Hét szép, Debrecenben töltött év után nehéz döntést hoztam meg”

A tehetséges középpályás egykori edzőinek és a Loki-szurkolóknak is köszönetet mondott, valamint elárulta, hogy a következő idényben, immáron Diósgyőrben mivel lenne elégedett.

0

benyei_tavozas-1-1024x683-300x178 Bényei Ágoston: „Hét szép, Debrecenben töltött év után nehéz döntést hoztam meg”
Fotó: dvsc.hu

Szerdán hivatalossá vált, hogy a DVSC labdarúgócsapatának egy darabig biztosan nem lesz több Bényei-je. Miután a Debrecenben nevelkedett, a Loki első csapatában éveken át futballozó Bényei Balázs tavaly nyáron a DEAC kedvéért végleg elhagyta a klubot, a cívisvárosi szurkolók körében nagy döbbenetet keltett, hogy az egészen fiatalon köztudatba berobbanó, jelenleg 19 esztendős Bényei Ágoston Diósgyőrbe igazolt.

A DVSC közleménye alapján bár a játékos hosszú távú, 2025-ig szóló szerződéssel rendelkezett, és szerepelt a klub terveiben, azonban kontraktusa lehetőséget adott számára, hogy alacsonyabb osztályba igazoljon. A klub megfogalmazása szerint – de ez csak magyarázkodás – a középpályás döntött úgy, hogy a több játéklehetőség érdekében az NB II-es DVTK együttesében folytatja pályafutását.

Bényei Ágoston két idény óta játszik a felnőttek között, mindezen idő alatt pedig annyira belopta magát Loki-drukkerek szívébe, akik egyöntetűen csalódottan fogadták a tegnapi hírt. Az eddig 20-as mezszámot viselő Ágó egy igazi csiszolatlan gyémánt, minden adott, hogy egy nagyszerű karriert fusson be. A játékosok értékbecslésével foglalkozó Transfermarkt szerint a középpályás jelenleg 250 ezer eurót ér, de amennyiben a jövőben mind a klubcsapatában, mind a korosztályos válogatottban folyamatosan szerepet kap, határ a csillagos ég.

Az ifjú tehetség a 2015/16-os szezonban érkezett a Debreceni Labdarúgó Akadémiára (jelenlegi nevén DVSC-LA), ahol egyből a csapata meghatározó tagja lett. A második évében U14-esként bajnoki aranyérmet ünnepelhetett, de aztán U15-ösként is felállhatott a képzeletbeli dobogó második fokára. Az akadémián végigjárva a ranglétrát 2020. augusztus 2-án a Budaörs ellen mutatkozott be az első csapatban, az NB II-ben, ahol összesen 17 alkalommal (9-szer kezdőként, 8-szor csere) jutott szóhoz, a Pécs ellen pedig gólt is lőtt. Bényei a mögöttünk hagyott szezonban 15 NB I-es bajnokin lépett pályára (4-szer kezdőként, 11-szer csereként), és a legfelsőbb hazai szinten is teljes mértékben megállta a helyét, kimondottan sok pontos passzal segítette társait.

Bényei Ágoston a Debreceni Sportéletnek felidézte, hogyan vezetett útja a Loki első csapatáig, valamint a klub dolgozóinak és szurkolóknak is üzent:

„Mindig is becsülettel, keményen dolgoztam, melynek eredményeképp egy hosszú út végén a felnőttek között is bemutatkozhattam. Hét szép, Debrecenben töltött év után nehéz döntést hoztam meg, de most úgy éreztem, váltanom kell. Először Pénzes László figyelt fel rám és hívott az akadémiához, hihetetlenül sokat köszönhetek neki. Németi Jánossal U14-esként bajnokok, U15-ösként pedig ezüstérmesek lettünk, így az akadémia történelemkönyvébe is beírtuk magunkat. A csapattal Joó Zsolttal folytattuk a közös munkát, és továbbra is szép eredményeket értünk el. Rövid ideig Sándor Csabával és Szalánczi Tamással is dolgozhattam, valamint egy-egy meccs erejéig az NB III-ban is bizalmat szavaztak nekem az edzők. Lente Lajos nevét mindenképp megemlíteném, hiszen rendkívül sokat tett értem, elősegítette a fejlődésemet. Az akadémián dolgozó masszőrök, gyógytornászok, erőnléti edzők is nagyon sokat segítettek, óriási hálával tartozom nekik. A DVSC első számú csapatával is fantasztikus élmények részese lehettem, olyan nagy múlttal rendelkező játékosokkal játszhattam, akiket addig csak a tévéből követtem. Igyekeztem megbecsülni a helyzetet és próbáltam élni a lehetőséggel. Erősségem, hogy csúszok-mászok a pályán, kezdőként és csereként is maximális hőfokon égek, hisz a csapatért mindent megteszek. A felnőttek között az első szezonom kimondottan jól sikeredett, majd az első osztályban is mind a tizenöt mérkőzésen sok tapasztalattal gazdagodtam. Tisztában voltam a csapatban betöltött helyemmel, tiszteltem és felnéztem idősebb társaimra, akiktől sokat tanultam. Természetesen a szurkolókról is szót kell ejtenem, hiszen ezen rövid idő alatt nagyon sokan megszerettek és pozitív öntetű visszajelzéseik által még motiváltabb voltam. Eligazolásommal semmiképp sem szeretném megbántani őket, döntésem hátterében kizárólag annyi állt, hogy fiatalként, a fejlődésemet szem előtt tartva folyamatos játéklehetőséghez szeretnék jutni. Csak úgy tudok meghatározó játékossá válni, ha kezdőként rendre szerepet kapok, a Diósgyőr számomra pedig egy kiváló opciót jelentett.”

A játékos végül arról is szót ejtett, hogy a DVSC eredményeit továbbra is követni fogja, és bízik benne, hogy új klubcsapatába minél hamarabb beilleszkedik.

„Egyértelmű, hogy nem fogok teljes mértékben elszakadni a Lokitól, hiszen a csapatnál sok barátot szereztem, akiknek a folytatásban a lehető legjobbat kívánom. Természetesen a DVSC eredményeit továbbra is figyelemmel követem, ha időm engedi, nézőként akár a Nagyerdei Stadionba is visszalátogatok majd. Diósgyőrben már az első edzésen túlvagyok, nem érkeztem új közegbe, hiszen Szatmári Csabát, valamint több korosztályos válogatott játékost is ismertem már. Célunk egyértelműen a feljutás kiharcolása lesz, az biztos, hogy az elkövetkezendő időszakban is beleadok majd apait-anyait. Remélem minél több játékpercet kapok, hogy aztán jó állapotban, rendszeres terheléssel az U21-es magyar válogatottban is bizonyítsak” – zárta szavait Bényei Ágoston.

Köszönünk mindent Ágó, további sok sikert kívánunk a karrieredhez!

T.H.