Fotó: DVSC kézilabda/Facebook
Szerdán a Vác otthonában vívta ki a továbbjutást a Magyar Kupában Szilágyi Zoltán együttese, mely gárda január utolsó napján Dunaújvárosban juthat a Final Four-ba. Ám addig még a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban vár újabb kihívás a lányokra. A csapat szombaton már útra kelt Podgoricába, hogy vasárnap délután a Buducsnoszt Bemax vendégeként lépjen pályára. A piros-fehérek annak tudatában kezdték a mérkőzést, ha másodjára is legyőzik a montenegrói alakulatot, már karnyújtásnyira van a továbbjutás. Ám ehhez sokkal jobb játékra volt szükség, mint a hétközi kupameccsen.
Hámori kiállítással és Bartulovic védéssel indult a mérkőzés, majd Planéta rossz lövése után a házigazda megszerezte a vezetést. Nagyon nem találta a jól záró montenegrói hatos fal ellenszerét a debreceni gárda, négy támadásból sem sikerült bevenni Attingré kapuját. A vendéglátók viszont többször is megzörgették a hálót, a 7. percben háromgólos előnyre tettek szert (3-0). Planéta is kapott két percet, de Bartulovic védésének hála, nem nyílt tovább az olló, de eltelt 10 perc debreceni gól nélkül. Erre reagált Szilágyi Zoltán, kikérve első idejét, próbálta rendezni a sorokat, melynek meg is lett az eredménye. Előbb Kácsor átlövésből törte meg a jeget, majd Vámos Petra faragta egyre a hátrányt, Hámori egalizált, végül Vámos Míra fordított (3-4). Most a Buducsnoszt mestere hívta magához övéit, ám az egyperc letelte után is maradt a cívisvárosi vezetés. A folytatásban felváltva estek a találatok, így egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. Egy hosszabb gólcsendet a házigazdák törtek meg és ismét náluk volt az előny, a 27. percben 10-9 állt az eredményjelzőn. Kácsornak köszönhetően viszont egyenlített a DVSC, így 11-11-es állásnál vonultak az öltözőbe a felek. Az első félórában a debreceni védekezés rendben volt, ám a gólszerzéssel időnként hadilábon álltak a lányok, abban bíztunk a második félidőben a jó formában lévő Kácsor mellett a többiek is többször megzörgetik a hálót.
Kácsot góllal indult a második játékrész, ám a jó védekezés után nem sikerült megduplázni az előnyt, az újabb támadás végén a hazaiak viszont egyenlítettek. Ezt követően azonban Vámos Petra és Grosch révén kettővel ellépett a DVSC. A 8. percben háromra hízott a fór, miután Hámori is bevette a montenegrói kaput (13-16). A jó védekezésnek és Bartulovic bravúrjainak köszönhetően nem tudott zárkózni a házigazda, Haggerty pedig négyre növelte az előnyt. Bojana Popovics ismét időt kért, próbálván elmagyarázni tanítványainak, miben kell változtatniuk. Játékrendszert váltott a Buducsnoszt, hét a hat ellen támadtak, de ez hatástalannak bizonyult, érintetlen maradt a debreceni háló. Próbált zárkózni a házigazda, ám belépve az utolsó negyedórába állandósult a négygólos piros-fehér előny (17-21). Jovovic betörése után pedig már öttel ment a cívisvárosi alakulat. Az 54. percben tovább nyílt az olló, ekkor már hat volt közte, érett a Loki győzelme (18-24). A nagy előny birtokában lekerült a teher a vállakról, egyre felszabadultabban kéziztek a lányok. A montenegróiak nem tudtak faragni a hátrányból, a DVSC Schaeffler idegenben is legyőzte a Buducsnoszt alakulatát és nagy lépést tett a továbbjutás felé.
Bajnokok Ligája A-csoport
Buducsnoszt Bemax – DVSC Schaeffler: 21-27 (11-11)




