Fotó:eotvosvolley.hu
Az őszi szezon felén van túl a csapat. Hogyan összegezné az eddig lejátszott hét mérkőzést?
A bajnokság három etapból fog állni, ami háromszor kilenc mérkőzést jelent. Az első teljes kör, a DEAC és a DVTK elleni találkozókkal zárul, majd kezdődik a második rész a visszavágókkal, ezután szétválik a bajnokság, az U21-es NB-1-es csapatok és az NB-2-es csapatok külön csoportban folytatják a harmadik körben. Szerencsére az erősebb csapatokkal kezdtünk, ez alatt összerázódott a társaság, a könnyebb ellenfelek ellen tudtunk eredményesebben szerepelni. Az első osztályú csapatokat sikerült megszorítanunk, a Békéscsabát le is tudtuk 3:2-re győzni. Egyre inkább összecsiszolódtunk, vannak nagy rutinnal rendelkező játékosaink, de tehetségeink is. Jól sikerült vegyíteni a rutint a fiatalsággal. Az első kör hátralévő két mérkőzésén a DEAC-ot szeretnénk legyőzni, az eddig veretlen DVTK elleni találkozó pedig számunkra sorsdöntő lesz.
Játékban mik a tapasztalatok?
Úgy gondolom, a játék minden elemében kell még fejlődnünk, taktikailag, helyezkedésekben, a fiatalabbaknak technikailag. Vannak, akiknek a lábmunkáján kell még javítani. A röplabdában minden második érintés a feladóé, ezért nagyon fontos, hogy összhangban legyen a többi játékossal, nálunk az a helyzet, hogy öt éve mindig új feladóval kezdjük a bajnokságot, jobban össze kell még szokniuk. Erőségünk, hogy egymásért küzdenek a lányok, csapatként funkcionálnak, a fiatalabbak tanulnak a rutinosabb játékosoktól. Nincs csapaton belül rivalizálás, egységesek vagyunk.
A folytatásban mivel lenne elégedett?
Szeretném, ha a játékunk azt a szintet hozná továbbra is, amit eddig valamint a végjátékokban ugyan úgy oda tudjuk tenni magunkat, ugyan úgy koncentráljuk, ahogy az eddigi találkozókon. Ez volt a mostani hétvégén is, mikor az első játszmában négy pontos hátrányból fordítva nyertünk. Jelenleg még nem tartom feljutásra esélyesnek a csapatot, a DVTK nagyon jó együttes, megerősítve volt NB-1-es játékosokkal, kiváló edző irányítja őket. Ha egy érmes helyezést elérnénk a bajnokság végére, azzal nagyon elégedett lennék, de úgy gondolom, játékunkban bármilyen színű érem benne van.
A röplabdacsapat hosszú évek óta színesíti Debrecen sportját, meghatározó szerepet tölt be a város sportéletében. Az anyagi korlátok ellenére sikeresen szerepelnek a bajnokságban.





