Felkészülési mérkőzésen a Mezőkövesd együttese ellen lépett pályára a Loki. A találkozón a kezdőcsapatban kapott helyet Bereczki Dániel, aki januárban szenvedett keresztszalag-szakadást, de a hosszú rehabilitációja véget ért, és immár ismét a csapat rendelkezésére tud állni.

A mieink már az 5. percben vezetést szereztek Takács Tamás révén, aki a Tisza Tibortól kapott labdát továbbította a hálóba. Öt perccel később egyenlített az ellenfél, Koszta Márk volt eredményes, bár az akció előtt szabálytalankodtak a vendégek, a játékvezető azonban nem fújt a sípjába. A 17. percben 11-eshez jutott együttesünk, de Tisza Tibor a bal kapufára rúgta a labdát. Alig telt el négy minutum, amikor egy jobb oldalról előre ívelt labdát Novák Csanád fejelt a hálóba, ezzel a Mezőkövesd átvette a vezetést.

A második félidőben csapatunkban elsősorban fiatal, saját nevelésű játékosok kaptak szerepet, akik elszántan, lelkesen futballoztak. Már a játékrész elején két nagy lehetőséget kidolgozott együttesünk, utána azonban áttevődött a játék a középpályára. Több nagy lehetőség nem volt, a találkozót a vendégek nyerték meg 2-1-re.

Edzőmeccs
DVSC – Mezőkövesd 1-2 (1-2) 

Debrecen-Pallag. Vezette: Nagy N.
DVSC

I. félidő: Novota – Bényei, Kinyik, Mészáros, Ferenczi – Bereczki, Filip, Tőzsér, Bódi – Takács T., Tisza

II. félidő: Novota – Kuti, Újvárosi, Szatmári, Barna – Szabó J., Filip, Jovanovic, Bíró P. – Tonhaizer, Nagy K.

Mezőkövesd: Dombó – Lázár, Hudák, Szeles, Vadnai (Dawa 62.) – Iszlai (Farkas 62.), Mlinar, Keita – Strestik (Brasen 62.) – Koszta (Murai 70.), Novák (Majtán 38.)
Gól: 1-0 Takács T. (5.), 1-1 Koszta (10.), 1-2 Novák (21.)