Az OB-n második helyezést értél el, elégedett vagy a teljesítményeddel?
A döntő előtt három győztes meccset vívtam meg, jól ment a bunyó, többet ütöttem és pontosabban, mint ellenfeleim, zártan védekeztem, így nem találtak rajtam fogást. A harmadik mérkőzésen eltört a kézfejem, de mindenképp meccselni akartam a fináléban, végig akartam csinálni, sajnos most az ezüstérmet tudtam megszerezni. A körülményeket figyelembe véve, elégedett lehetek, bár az aranyért mentem, nem tudhatom, mi lett volna, ha egészséges kézzel lépek a kötelek közé. Az egész évet nézve, elégedett lehetek, jó évet zártam.
Milyen felkészülés előzte meg a bajnokságot?
Egész évben készültem, de kimondottan az OB-r két hónappal előtte kezdtem ráhangolódni. Úgy éreztem, jól sikerült, jó formában, erőben éreztem magam. Bő a súlycsoportomban a mezőny, vannak jó ellenfelek, de előzetesen a végső győzelem volt a célom.
Sérülten vívtad meg a döntőt, kezed milyen állapotban van?
Már túlvagyok a műtéten, most gipszben van a kezem, amit 4-5 hétig kell viselnem. Elég sokáig nem üthetek vele, pihentetnem kell, majd idővel fokozatosan terhelhetem. Természetesen ebben is az orvosok szava lesz a döntő illetve az, én hogy érzem majd, erőltetni nem fogom.
Milyen versenyeket tervezel jövőre?
Sajnos a Bocskai Emlékversenyt ki kell hagynom a sérülés miatt, pedig ezeken jól szoktam szerepelni, érmes helyeken végeztem. Eddig egy biztos verseny van, a következő évi OB, meglátjuk milyen ütemben fog haladni a gyógyulásom, aztán döntjük el, milyen versenyeken indulok még. Most pihenek, gyógyulok, természetesen készülődök az ünnepekre, amit családommal és barátaimmal töltök.




