A 8 forduló alatt a játékosok egyéni és páros versenyszámokban küzdhettek meg. A fordulónkénti különdíjazáson túl minden induló pontokkal gazdagodott és közeledett a II. Cívis Kupa Bajnoka címhez.
A versenysorozat februárban rajtolt kiemelkedő létszámmal. Havonta kerültek lebonyolításra a fordulók, amelyek mindegyikén hasonló fontosságú volt a részvétel azok számára, akik nem csupán az aktuális verseny legjobb eredményét és dobogós helyét tűzték ki célul, hanem a minél több pont megszerzését és ezáltal a II. Cívis Kupa Bajnoki cím elnyerését az év végén.
A sorozatban összesítve 64 pár nevezett, amelyek közül voltak, akik csak néhány fordulón tudtak megjelenni és akadtak olyanok, akik minden alkalommal részt vettek a legjobb helyezés reményében. Utóbbiak közé tartozik a Fábián – Vecsei páros, akik – mindamellett, hogy egy fordulót sem hagytak ki – minden megjelenésükkor a dobogó egyik fokán helyezkedtek el a páros mérkőzések végeztével. A nyomukban volt mindvégig a Bácsi – Papp páros, akik hasonló eredményeket mutattak a legtöbb fordulón, így nyár vége felé megmutatkozott, hogy a Bajnoki cím köztük fog eldőlni. Ezentúl említésre méltó a harmadik helyért folyó, végsőkig tartó küzdelem is, amely a Dávid – Incze és a Goron – Zöld párosok között zajlott. A két pár minden egyes versenyen elindult hasonló célokkal és nagyszerű játékokat hozott az alkalmak során.
Összesített eredmények:
- helyezett: Fábián Sándor – Vecsei László (160 pont)
- helyezett: Bácsi László – Papp I. Zsolt (140 pont)
- helyezett: Dávid Gergő – Incze László (112 pont)
Az egyéni mezőny is kiemelkedő létszámmal zajlott le, 78 induló fordult meg a versenyek alatt, hogy legjobb darts készségeiket elővéve bekerüljenek a legeredményesebbek közé. Ebben a versenyszámban is szükséges volt a rendszeres részvétel ahhoz, hogy az egyik fordulón elért kiváló eredményt végig fenntartsa a darts játékos.
Így cselekedett Vecsei László is, aki egy versenyt hagyott ki az év alatt. Ezt felülmúlva Zöld Roland mindegyiken megjelent és kiválóan helyt állt a havonta megrendezett fordulókon, azonban a pontok összesítése alapján végezetül alul maradt Vecseivel szemben. Továbbá Papp I. Zsolt és Soltész István is szépen gyűjtögette a pontjait; remek játékot és kimagasló eredményeket hoztak a megjelent versenyeken. Így sikerült Pappnak, hogy a kisebb részvételi arány ellenére végül pontegyenlőséget hozott Zölddel, biztosítva ezzel helyét a dobogó második fokán Rolanddal megosztozva.
Összesített eredmények:
- helyezett: Vecsei László
- helyezett: Zöld Roland, Papp I. Zsolt
- helyezett: Soltész István
Végezetül külön számításba került – ahogy minden fordulón külön díjazott is volt – a legeredményesebb női játékos, a legtöbb 180-at, illetve a legmagasabb kiszállót dobó játékos is. A régióban 4 női játékos indult a legjobb címért, azonban itt is sokat számított a rendszeres részvételi arány; ezáltal és mindemellett kiváló játékával Pajzák Szintia nyerte el a dicsőséget.
A versenyek alatt repkedtek a 180-ak, összesen 70 db tökéletes 3 nyíl talált célba a versenysorozat alatt, amelyek közül Fábián Sándor 9-et tudhat magáénak, ezzel is méltón kiérdemelve a legtöbb 180-at dobó bajnoki címet.
Magas kiszállókban sem szenvedtünk hiányt idén; 44 db 100 feletti “kipattanásnak” lehettünk tanúi a versenyek alatt. Ezek közül a legmagasabbat Berta István alkotta, akinek 3 kiváló nyila volt a 3. fordulón 160-ra, amellyel így nem csak az aktuális versenyen vált különdíjazottá, hanem kiérdemelte a versenysorozat legmagasabb kiszállóját dobó bajnoki elismerést is.




