
Alaposan visszavágott Szatmári Csaba legénysége az őszi, szintén idegenbeli vereségért. Akkor az ETO 1:0-ra tudott győzni. Látszott a mérkőzés elején, hogy a debreceniek kimondottan kontrajátékra rendezkednek be, inkább átadták a területet a Győrnek, a megszerzett labdákkal pedig azonnal megindultak az ellenfél kapuja felé. Ez nagyszerűen működött az egész mérkőzésen.
Az első debreceni találat egy letámadás után született, a győri védő elpasszolta a labdát, Baráth Péter lecsapott rá és a kapus mellett elpasszolva megszerezte a vezetést. Következett Kiss Bence, aki a kimozduló kapus fölött okosan átemelve juttatta a labdát a hálóba. Az ETO ekkor még tudott szépíteni, egy szöglet utáni kavaródásból, de Sármány révén újra betalált a DLA és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
A történethez azért hozzá tartozik, a győrieknek is voltak helyzetei, de a debreceni védelem biztosan állt a lábán, illetve Acsádi lehúzta a kapuban a rolót.
Győzelmének köszönhetően, a DLA fellépett a dobogó harmadik fokára.
ETO FC Győr – DVSC-DLA: 1:3 (0:1)
DVSC-DLA: Acsádi, Sárosi, Szabó Á., Bene (Szabó K. 66′), Baráth (Tomola 90′), Virágos, Kiss B., Lakatos, Sitku, Sármány (Barna 79′), Pintér
Edző: Szatmári Csaba
Gólszerzők: Baráth 20′, Kiss B. 53′, Sármány 74′

Szatmári Csaba: Az ETO elleni előző mérkőzéshez képest, amikor támadóbb szellemben játszottunk, változtattunk a taktikánkon, inkább stabilabb védekezésből, kontrákra helyeztük a hangsúlyt és ez szerencsére jól működött, a játékosok jól oldották meg a feladatot. Két gólunk is kontratámadás végén született. Voltak még lehetőségeink, de ugyan így a Győrnek is, viszont kapusunk, Acsádi Bence remek napot fogott ki, nagyszerűen védett. Jó látni, hogy amiket edzéseken gyakorlunk, viszontlátom a mérkőzésen. Természetesen voltak hibák, de dolgozunk tovább, hogy ezeket kijavítsuk. Gratulálok a csapatomnak!




