
Milyen út vezetett téged a futballpályára?
Kiskoromban rengeteget labdáztam, végül hétévesen, az Olasz Focisuliban kezdtem el játszani komolyabban. Már elsőre megtetszett, és egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ez az én sportágam. Ugyan korábban úsztam, de az nem kötött le annyira, így nem is tartott túl sokáig.
Töretlen volt a fejlődésed?
Eleinte nem ment annyira jól, így visszamentem az iskolai csapatba, ahol egy Chio-tornán Lente Lajos figyelt fel rám, és hívott edzésre a Lokihoz. Ennek köszönhetően kerültem a DVSC kötelékébe, ahol a későbbiekben Joó Zsolt, Madar Csaba, majd Szalánczi Tamás kezei alatt is megfordultam, jelenleg pedig Szatmári Csaba az edzőm.
Mikorra kristályosodott ki a feladatköröd a gyepen?
Világéletemben támadóbb szerepkörben éreztem jól magam. Jelenleg középcsatár poszton szerepelek, de megfordultam a középpálya jobb és baloldalán is.
Gól vagy assziszt?
Is-is. Ha kell, passzolok, ha viszont a helyzet úgy hozza, nem esik nehezemre befejezni az akciót.
Játékostársaiddal hogy jössz ki?
Szerencsére a csapattársaimmal mindig jó volt a kapcsolatom. Jelenlegi együttesünkből Szabó Árpival, Lakatos Benivel, Albert Kristóffal vagyok a legjobb viszonyban, de a közösségünkben nincs hiba.
S hogyan értékeled együttesed eddigi szereplését?
Kissé hullámzó a teljesítményünk idén, de ha összeszedetten focizunk, és mindenki megfelelően odateszi magát a folytatásban, jönni fognak az eredmények, és jó esélyünk lehet egy szép helyezés elérésére. Dacára annak, hogy nagyon erős, kiegyensúlyozott a bajnokság.
Az edzések monotonitása sem jelent időnkénti nehézséget?
Ebben a tekintetben nincs probléma. Minden edzésen ott vagyok, szeretem ezt csinálni.
Klubod mellett már nemzeti mezben is többször kipróbálhattad magad.
Több korosztályos csapatban is megfordultam, ugyan az U17-es keretbe legutóbbi két alkalommal nem hívtak meg, de dolgozom azért, hogy visszakerüljek, hiszen megtiszteltetés a válogatottban szerepelni.
Hogy érzed, milyen téren lehetsz elégedett magaddal, s miben kell még fejlesztened a tudásodat?
Gyorsaságomat és a helyzetkihasználást emelném ki, ezzel együtt a játék legtöbb elemében fejlődni szeretnék. Hatványozottan talán a fejelés az, amiben előre kell lépnem.
A pályán kívül vannak-e már terveid?
Tizedikes vagyok a Csokonai Gimnáziumban, testnevelés-tagozaton. Egyelőre nem tudom, milyen irányban indulnék el, így most mindenekelőtt a pályán szeretnék helyt állni, és ha jól megy, azzal biztosíthatom a jövőmet.
Milyen célkitűzések lebegnek a szemed előtt?
Most az a legfontosabb, hogy a bajnokságban jól szerepeljek, és bizonyítsak. Ha a távolabbi jövőmre gondolok, a Bundesliga lenne számomra az álom. A német meccseket rendre megnézem a tv-ben, mindegy, hogy ki játszik.
Kedvenceidet is a német liga adja?
Igen, a Borussia Dortmundnak szurkolok. Játékosként pedig Aubameyang és Reus játéka áll hozzám a legközelebb. Ők együtt voltak a legjobbak.
Mi szükséges ahhoz, hogy egyszer te is elérd ezt a szintet?
Rengeteg múlik az edzésmunkán, mert csak akkor érhetek célt, ha minden gyakorláson maximális erőbedobással készülök.
T.S.




