
A kvalifikációs versenyen való részvétel azért is kiemelkedően fontos, mert az itt gyűjtött pontok alapján lehet kijutni a májusi világbajnokságra, amely Horvátországban lesz megrendezve.
A Piruett erre a versenyre 12 koreográfiával készült youth-junior és felnőtt korosztályban, szóló-duó-kiscsoport (3-7fő) és formáció (8-24fő) kategóriákban, fantasy show tánc műfajban.

Az egyesület 33 versenyzője összesen 2 első, 2 második és 3 harmadik helyet hozott el a 4., 6., 7., 13. hely mellett. Az első versenyen már az új koreográfiákkal mutatkoztak be a lányok, kis bizonytalanság érezhető volt a táncosokon, több rontással és szinkronhibával dolgoztak, mint szoktak.

Márc. 16.án Debrecenben rendezték meg a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség első hazai pontszerző versenyét, ahol 49 versenyzővel és 14 koreográfiával képviselték a lányok az egyesületet, show tánc kategóriában. Ezen a megmérettetésen már a legkisebb utánpótlás csapat is fellépett. A gyermek korosztály 7-9 éves csapata és szólistája nagy sikerrel, egy arany és egy ezüst érmet hoztak el a lányok, akiknek ez volt életük első versenye.

A többiek is szépen helyt álltak, a színpadon már nyoma sem volt a legutóbbi bizonytalanságnak és összesítésben a 14 koreográfiából 11 dobogót ért. Ezek mellett 4 első, 4 második és 3 harmadik helyet, két 4. és egy 5. helyezést értek el. A lányok így kellő magabiztossággal várják a következő versenyt.
A show tánc az ugye magában rejti, hogy valamilyen ötletet, történetet kell előadni a színpadon ezekhez megfelelő díszletekkel és ruhákkal.

A következő megmérettetés Szerbiában lesz az EURO SHOW DANCE FEST versenyén, ahová 19 táncos és 13 koreográfia fog utazni és remélhetőleg sikeresen szerepelni show és kortárs-modern kategóriában.




