Szoták Kitti: egy arany, két ezüst

Szoták Kitti három számban is döntőt játszott a pécsi U19-es tollaslabda magyar bajnokságon.

0

                                              3503-300x169 Szoták Kitti: egy arany, két ezüstFotó:debrecenisportcentrum.hu

A DSC-SI korosztályos válogatott játékosa egyéniben a második helyen végzett, miután a döntőben, három szettes mérkőzésen szenvedett vereséget a hazai Madarász Rékától. A székesfehérvári Dulcz Zsomborral az oldalán szintén az ezüstig jutott vegyes párosban, míg a pécsi, MULTI ALARM-os Kiss Fanni Dórával (képen) megnyerték a női párost.

Fiú egyesben nagy bravúrt hajtott végre a még csak tizennégy éves Tóth Kristóf, hiszen a legjobb nyolc közé kerülésért legyőzte a nála négy évvel idősebb, ifjúsági világbajnoki résztvevő szegedi Máté Bálintot. A folytatásban a későbbi döntős, második helyen kiemelt Nagy Sebestyén már nagy falatnak bizonyult, akitől előzőleg a DSC-SI másik tollaslabdázója, Kiss Benjamin is kikapott.

Fiatalabb lány versenyzőink, Siska Emese, Mikhárdi Dóra és Dalmi Panna szépen helyt álltak, de Nekik még erős volt ez a mezőny.