
Abból a komfortzónából, amiben a Vasas ellen voltunk, ki kell lépnünk, mentálisan sokkal erősebben kell pályára lépnünk a Honvéd ellen, jóval koncentráltabban és figyelmesebben kell játszanunk. Nem lehet a mérkőzés előtt nehéz helyzetbe hozni magunkat, nem szabad, ennyire kényelmesen és figyelmetlenül játszanunk, már a mérkőzés elején gólt kapnunk és ezzel elbizonytalanítani magunkat. Nehéz mérkőzésre számítok a Honvéd ellen, akik jó formában vannak, jól együtt van a csapat, hat mérkőzés óta veretlenek. Erős a keretük, ráadásul az ország egyik legjobb támadópárosával rendelkeznek, Lanzafame és Eppel nagyon veszélyesen tudnak játszani, jól érzik a kaput. Bódira, Ferenczire továbbra sem számíthatunk, mint ahogy Könyvesre sem, szerencsére a többiek rendben annak, Varga Kevin is letöltötte eltiltását.




