A Darts versenyrendszere

A darts sport kedvelői nagyon sokan vannak hazánkban. Jól látszik ez abból, hogy a decemberi hónapban szinte nincs olyan ember, aki ne nézett volna bele a PDC Darts világbajnokság valamelyik jó hangulatú televíziós közvetítésébe, és ne ragadt volna ott a sportcsatornán rövidebb vagy hosszabb ideig.

0

darts4-300x225 A Darts versenyrendszere

Rengetegen vannak, akik ennek hatására megvásárolták otthonaikba vagy munkahelyeikre a szükséges eszközöket (darts tábla, darts nyíl), és rengeteget játszanak barátaikkal, munkatársaikkal vagy éppen egyedül. Sok helyen azonban egy idő után, elsősorban a fejlődés hiánya miatt, ráunnak, megharagszanak a darts sportra, és háttérbe szorul ez a remek játék. Sok esetben minimális, ám alapvető hibák miatt marad el a fejlődés. Ebben nagy segítségre lehet, ha a lelkes újonc felkeres egy darts sportegyesületet, mint például az Arany Bikák Darts SE, akik a Debrecen, Mikepércsi út 73/A szám alatt található hipermarket üzletsorán egy 10 táblás professzionális klubhelyiséggel rendelkeznek, amely a jelenlegi legkorszerűbb világítást használja (a darts nyíl nem vet árnyékot a táblára), és akik tábláikat 2-3 havonta teljesen újra cserélik. Az Arany Bikák DSE heti rendszerességgel tart nyílt edzést, kedden, szerdán vagy csütörtökön attól függően, hogy éppen melyik napon érnek rá a legtöbben. Az edzésen való részvétel ingyenes, hiszen az Arany Bikák elkötelezettek, hogy a Darts Sportot minél szélesebb körben megismertessék a lakossággal, ám előre be kell jelentkezni rá SMS-ben a +36703116388-as számon. Az edzések mentorai könnyedén szabad szemmel is kiszűrik akár néhány dobás után is, hogy mi lehet a probléma a dobástechnikában. Szélsőséges esetben pedig lassított felvételeket készítenek több szögből is, melynek elemzése után kiküszöbölhetővé válnak a hibák. Ha pedig valaki a fejlődés útjára lép, akkor előbb vagy utóbb, de el kell kezdenie versenyezni. Hiszen a darts egy igazi adrenalin bomba, amennyiben valaki versenyszerűen kezd el játszani.

darts3-300x225 A Darts versenyrendszere

A darts versenyrendszere azok számára, akik nem tagjai darts sportegyesületnek, ködbe burkolózik. Ezt a ködöt most eloszlatjuk. Az elsőszámú kérdés, hogy milyen átlag mellett érdemes elkezdeni versenyre járni. Ezt el kell felejteni! Ugyanis az átlag semmit nem jelent. Lehet, hogy valaki egymás után játszik 2 leget, az egyikben 30-as átlaga lesz, a másikban meg 60. Olyat is gyakran lehet látni, hogy valaki otthon 50-es átlagot dob, míg egy versenyen a 40-et sem éri el. Nem az átlaghoz kötött, hogy valakinek érdemes elindulnia egy versenyen, vagy sem. Aki szokott otthon, vagy a munkahelyén játszani, annak előbb vagy utóbb érdemes magát kipróbálnia egy versenyen, attól függetlenül, hogy milyen erősségű a játéka. A versenyen való indulás ugyanis nem fáj, senkit nem fognak bántani, senkit nem fognak kinevetni. Kifejezetten jó hangulatú versenyek szoktak zajlani az Arany Bikák DSE klubtermében. Ami pedig a fejlődést illeti, elengedhetetlen, hogy valaki elinduljon egy neki megfelelő versenyen időnként. E nélkül ugyanis tapasztalatot és rutint nem lehet szerezni a versenyhelyzetben történő pontos dobások kivitelezéséhez. A kérdés az, hogy milyen versenyen induljon el az újonc darts játékos:

darts6-300x225 A Darts versenyrendszere

Az első kör az amatőr verseny. Nem kell sem engedély, sem komoly tapasztalat hozzá. A kezdő játékosoknak kiváló próbatétel, hogy összemérjék tudásukat a hozzájuk hasonló emberekkel. Manapság számtalan amatőr versenyt rendeznek már. Ezeknek a lényege, hogy a játékosok az 501 pontjukat nem csak dupla értékű szektorral csökkenthetik nullára az utolsó dobással. Tehát ha valakinek 20 pontja van, akkor a világbajnokságon látottól eltérően nem a 10-es szektor dupla értékű mezőjébe kell, hogy beletaláljanak, hanem dobhatnak egy sima 20-ast is a győzelemhez. Ez sokkal egyszerűbb, mint a dupla mezőt megdobni. Az Arany Bikák DSE minden hónapban rendez a klubtermében egy amatőr versenyt, ami nagy sikernek örvend. A következő időpontja: 2018. május 22-én lesz megrendezve 18:00-tól.

Ha valakinek már nem okoz elég kihívást a “sima” kiszállós verseny, akkor jöhet a következő szint. A második kör a nyílt versenyek. A nyílt versenyeken bárki elindulhat, nemre és korra való tekintet nélkül. Ezeken a versenyeken már kötelező duplával kiszállni, így nagyobb valószínűséggel jelennek meg rajtuk tapasztaltabb akár versenyengedéllyel is rendelkező játékosok. Minél magasabb a díjazás, annál valószínűbb, hogy a komolyabb játékerőt képviselő dartsosok is megjelennek. Ezzel együtt nem kell megijedni, ezeken a nyílt versenyeken minden erősségű játékos megfordul. Az amatőr versenyre járó játékosoknak időnként érdemes kipróbálnia magát ezeken a nyílt versenyeken, hogy felmérjék tudásuk aktuális szintjét. Az Arany Bikák DSE május 7-én és 28-án “Tavaszi Kisverseny” néven rendez hétfői napokon nyílt versenyt. Továbbá a Darts Pentatlon szintén nyílt verseny, amelynek 5. és egyben záró fordulója május 14-én kerül megrendezésre szintén hétfőn. Itt is 501 “dupla” kiszálló lesz a játék. Mindhárom verseny 18:00-tól kezdődik. A versenyekre érdemes minimum egy fél órával korábban érkezni, hogy legyen idő bemelegíteni.

darts2-300x225 A Darts versenyrendszere

Az eddigi 2 szint bárki számára elérhető volt. Semmilyen engedélyre nincs szükség hozzájuk. A versenysorozatokba akár az utolsó fordulón is be lehet csatlakozni. Ha az a cél, hogy az ember jól szórakozzon, vagy kipróbálja magát egy versenyen, akkor a fentiek közül bármikor bármelyikre elmehet. Nem feltétel az sem, hogy valaki sportegyesületnek tagja legyen. A következő szint viszont már engedélyhez kötött. A Magyar Darts Szövetség fennhatósága alá tartozik. A verseny neve: Magyar Darts Liga. Ez egy szinte egész éven át tartó versenysorozat, 2018-ban februártól-októberig rendezik meg. Az országot régiókra bontották, Debrecen az Északkelet-Magyarországi régióba tartozik. Minden hónapban 5 fordulót rendeznek meg a régiónkban. Egyet Salgótarjánban, egyet Mátraterenyén, egyet Egerben és kettőt Debrecenben. 45 forduló után a tabella első 9 helyezettje automatikusan kvalifikálja magát a november végén Győrben megrendezésre kerülő döntőre, ahol a Magyar Darts Liga legjobbjai közül kerül ki végül a bajnok, aki a január eleji országos amatőr verseny előtt megmérkőzhet a Szuperkupában a Steel Nemzeti Egyéni bajnokság bajnokával. Két engedélytípus létezik, a szabadidős versenyengedély és a klubhoz köthető versenyengedély. A szabadidős versenyengedélyt bárki kiválthatja, nem kell, hogy az illető sportegyesülethez tartozzon. A szabadidős engedélyt legalább egy héttel korábban ki kell váltani, hogy valaki elindulhasson egy liga fordulón. A szabadidős engedély egy évre 1400 Ft-ba kerül. A szabadidős engedély kiváltásában az Arany Bikák DSE segítséget nyújt. Amennyiben segítségre van szükség, akkor küldeni kell egy e-mailt a goldenbullsdarts@gmail.com címre. Az Arany Bikák május 9-én tartanak Magyar Darts Liga fordulót a klubtermükben 18:00-tól.

A hazai felső kategória a klubhoz köthető versenyengedélyes szint. Ezt a versenyengedélyt bárki kiválthatja, aki tagja egy sportegyesületnek. Ez az egyetlen feltétel. A sportegyesületi tagság feltételei, követelményei és a tagsággal járó kedvezmények sportegyesületenként eltérnek. A legtöbb egyesületbe csak kérni kell a felvételt, és bizonyos összegű tagdíj befizetése után, és a versenyengedély kiváltásával már igazolt versenyzőnek vallhatja magát valaki. Az Arany Bikák DSE jelképes, évi 1200,- Ft tagdíjat kér, cserébe elvárja, hogy tagjai aktívan részt vegyenek a saját és az országos versenyeken. Cserébe ingyenesen használható a klub 10 táblája gyakorlás céljából, ingyenesen biztosítja a klub a játékos számára a mezt, a legtöbb esetben, ingyenes utazás az országos versenyekre stb. stb. Az Arany Bikák csapatába azonban nem kerülhet be akárki. A tagfelvételt pályázni kell, amely pályázatról a tagok szavaznak. Pozitív elbírálás esetén az illető felvételt nyer. A klubtagság feltétele azonban, hogy a versenyző kiváltsa a klubhoz köthető versenyengedélyt a Magyar Darts Szövetségtől. Ez az engedély évi 5000,- Ft-ba kerül. A kiváltását a sportegyesület intézi. Ezzel az engedéllyel el lehet indulni minden versenyen, amelyet a Magyar Darts Szövetség rendez, ide értve a Steel Nemzeti egyéni és csapatbajnokságot, a magyar kupát, és a Steel Nemzeti páros versenyt is. Ezzel az engedéllyel el lehet indulni a WDF nemzetközi nyílt versenyeken is. Továbbá a tulajdonosa kedvezményesen indulhat a Magyar Darts Liga fordulóin is. Ezekre a versenyekre nincsenek selejtezők. Az engedély birtokában bárki részt vehet rajtuk a nevezési díj kifizetése után, legyen az a hazai legrangosabb országos verseny, vagy valamely nyílt nemzetközi megmérettetés. Az Arany Bikák klubtermében megrendezésre kerülő Tiszántúli Darts Bajnokság szintén engedélyhez kötött, ám ezen a versenyen szabadidős engedéllyel is részt lehet venni. Ezen bajnokság 3. fordulója május 19-én kerül megrendezésre.

darts5-300x225 A Darts versenyrendszere

A legfelsőbb szint a nemzetközi top versenyek. Ezek java része televíziós közvetítésekben megjelenik a sportcsatornákon. Ezekre már nem jut el akárki. A legtöbb meghívásos alapú, amelyeken az üresen maradt helyekre selejtezőkön keresztül lehet eljutni. Ilyenek a PDC versenyei, a European Tour, a Premier League, a világbajnokság, vagy a World Cup of Darts, vagy éppen a BDO világbajnokság. Sok versenyre ezek közül, van lehetőség hazai selejtezőn keresztül kijutni, és van olyan verseny, aminek a külföldi selejtezőjére szabadkártyák révén lehet elindulni. Ezen versenyeken magas nevezési díjat kell fizetni, cserébe igen magas díjazás jár azoknak, akik jól teljesítenek ezeken az összecsapásokon.

Reméljük, hogy a fentebbi cikkel sikerült eloszlatni a ködfoltokat a darts versenyrendszerével kapcsolatban. Mint látható, szinte minden kategóriában rendez versenyt az Arany Bikák DSE csapata. Így nincs más hátra, mint kiválasztani a megfelelőt, és eljönni az adott erőpróbára. A versenyeken nincs belépődíj a nézőknek, így ha valaki kíváncsi rá, hogy melyik kategóriában milyen erősségűek a játékosok, akkor bátran el kell jönni és megnézni. Kifejezetten élvezetes összecsapásokat is lehet látni már az amatőr szinten is. A Kalória Étterem jóvoltából hamarosan 1-2 pálya be kamerázásra kerül, így az étteremben található nagyképernyős televízión keresztül is nyomon követhetőek lesznek az események, és ha elkészül az Arany Bikák DSE új weboldala, akkor online is elérhetőek lesznek majd a mérkőzések.

darts1-300x225 A Darts versenyrendszere

Amennyiben a részletes leírás ellenére maradtak kérdések, akkor bátran lehet keresni a “Bikákat” a korábban jelzett elérhetőségeken. A hetente tartott nyílt edzéseken nem csak a megfelelő dobástechnikát, és a megfelelő versenystratégiát lehet elsajátítani, hanem a versenyzéssel kapcsolatos egyéb tudnivalókat is, úgymint verseny etikett, vagy mint például a versenyeken történő bíráskodás. Ezek nem bonyolult dolgok, bárki számára könnyen elsajátíthatóak.

Mindenkit várunk sok szeretettel a dobóléceink mögé!

Üdvözlettel,
Az Arany Bikák Darts Sportegyesület

(x)