
Az egyesület lehetőséget kívánt biztosítani a darts sport kedvelőinek, hogy rendszeres, meghatározott számú, szervezett körülmények között tartott versenysorozatban fejleszthessék játéktudásukat. A versenysorozat végleges eredményhirdetésére technikai okok miatt április 22-én, a III. Cívis Kupa első fordulójának keretein belül került sor.
A tavalyi év során megrendezett 8 forduló alatt a játékosok egyéni és páros versenyszámokban küzdhettek meg. A fordulónkénti különdíjazáson túl minden induló pontokkal gazdagodott és közeledett a II. Cívis Kupa Bajnoka címhez.
A versenysorozat februárban rajtolt kiemelkedő létszámmal. Havonta kerültek lebonyolításra a fordulók, amelyek mindegyikén hasonló fontosságú volt a részvétel azok számára, akik nem csupán az aktuális verseny legjobb eredményét és dobogós helyét tűzték ki célul, hanem a minél több pont megszerzését és ezáltal a II. Cívis Kupa Bajnoki cím elnyerését az év végén.
A sorozatban összesítve 64 pár nevezett, amelyek közül voltak, akik csak néhány fordulón tudtak megjelenni és akadtak olyanok, akik minden alkalommal részt vettek a legjobb helyezés reményében. Utóbbiak közé tartozik a Fábián – Vecsei páros, akik – mindamellett, hogy egy fordulót sem hagytak ki – minden megjelenésükkor a dobogó egyik fokán helyezkedtek el a páros mérkőzések végeztével. A nyomukban volt mindvégig a Bácsi – Papp páros, akik hasonló eredményeket mutattak a legtöbb fordulón, így nyár vége felé megmutatkozott, hogy a Bajnoki cím köztük fog eldőlni. Ezentúl említésre méltó a harmadik helyért folyó, végsőkig tartó küzdelem is, amely a Dávid – Incze és a Goron – Zöld párosok között zajlott. A két pár minden egyes versenyen elindult hasonló célokkal és nagyszerű játékokat hozott az alkalmak során. Végezetül az utolsó forduló eredményei döntöttek.
Eredmények:
1.helyezett: Fábián Sándor (Arany Bikák DSE) – Vecsei László (Arany Bikák DSE) (160 pont)
2.helyezett: Bácsi László (Debrecen DSE) – Papp I. Zsolt (Arany Bikák DSE) (140 pont)
3.helyezett: Dávid Gergő (Cívis DSE) – Incze László (Cívis DSE) (112 pont)
Az egyéni mezőny is kiemelkedő létszámmal zajlott le, 78 induló fordult meg a versenyek alatt, hogy legjobb darts készségeiket elővéve bekerüljenek a legeredményesebbek közé. Ebben a versenyszámban is szükséges volt a rendszeres részvétel ahhoz, hogy az egyik fordulón elért kiváló eredményt végig fenntartsa a darts játékos. Így cselekedett Vecsei László is, aki egy versenyt hagyott ki az év alatt. Ezt felülmúlva Zöld Roland mindegyiken megjelent és kiválóan helyt állt a havonta megrendezett fordulókon, azonban a pontok összesítése alapján végezetül alul maradt Vecseivel szemben. Továbbá Papp I. Zsolt és Soltész István is szépen gyűjtögette a pontjait; remek játékot és kimagasló eredményeket hoztak a megjelent versenyeken. Így sikerült Pappnak, hogy a kisebb részvételi arány ellenére végül pontegyenlőséget hozott Zölddel, biztosítva ezzel helyét a dobogó második fokán Rolanddal megosztozva.

Eredmények:
1.Vecsei László (Arany Bikák DSE) (132 pont)
2.helyezettek: Zöld Roland (klubnélküli) , Papp I. Zsolt (Arany Bikák DSE) (92 pont)
3.helyezett: Soltész István (Arany Bikák DSE) (88 pont)
Végezetül külön számításba került – ahogy minden fordulón külön díjazott is volt – a legeredményesebb női játékos, a legtöbb 180-at, illetve a legmagasabb kiszállót dobó játékos is. A régióban 4 női játékos indult a legjobb címért, azonban itt is sokat számított a rendszeres részvételi arány; ezáltal és mindemellett kiváló játékával Pajzák Szintia (Agria DDC) (36 ponttal) nyerte el a dicsőséget.
A versenyek alatt repkedtek a 180-ak, összesen 70 db tökéletes 3 nyíl talált célba a versenysorozat alatt, amelyek közül Fábián Sándor (Arany Bikák DSE) 9-et tudhat magáénak, ezzel is méltón kiérdemelve a legtöbb 180-at dobó bajnoki címet.
Magas kiszállókban sem szenvedtünk hiányt; 44 db 100 feletti “kipattanásnak” lehettünk tanúi a versenyek alatt. Ezek közül a legmagasabbat Berta István (Tiszaföldvár DE) alkotta, akinek 3 kiváló nyila volt a 3. fordulón 160-ra, amellyel így nem csak az aktuális versenyen vált különdíjazottá, hanem kiérdemelte a versenysorozat legmagasabb kiszállóját dobó bajnoki elismerést is.

A sorozat összesített eredménytáblázata itt érhető el: EREDMÉNYTÁBLÁZAT
A 2018-ban elindított, immár III. Cívis Kupa következő fordulója május 20-án kerül megrendezésre a Red&White helyszínén (4032 Debrecen, Nagyerdei Park 12.). Még nem késő becsatlakozni és kipróbálni magad, hiszen a versenysorozat több fordulón keresztül biztosít lehetőséget a pontszerzéshez és a Bajnoki cím elnyeréséhez.
A sorozat versenynapjai kiváló lehetőséget jelentenek a darts sport kedvelőinek arra, hogy színvonalas keretek között, jó hangulatú rendezvényen gyakoroljanak, és tudásukat fejlesszék. Továbbá a fordulónkénti díjazás garantált az aznapi legjobbjak számára!
A fordulóval kapcsolatos bővebb információk: LINK
További információ: civisdarts@gmail.com, www.facebook.com/civisdarts “




