A DEAC nyerte a gólpárbajt

Az egyetemi csapat nagy lépést tett a bennmaradás felé.

0

                                   deac-300x225 A DEAC nyerte a gólpárbajtFotó:deac.hu

Már a mérkőzés elején elkezdődött a gólpárbaj, hol az vendégek, hol a DEAC vezetett az első negyedóra után. Egy hosszabb debreceni gólcsend következett, azonban az MTK nem tétlenkedett, három helyzetüket is értékesítették. Az egyetemisták nem törődtek bele a kétgólos hátrányba, nagy erőket mozgósítottak, hogy kiegyenlítsenek. Ezt sikerült is megvalósítaniuk, de ahogy mondani szokták, evés közben jön meg az étvágy, a három pontot is itthon akarták tartani és újabb két találattal megszerezték a győzelmet.

Ezzel a győzelemmel 5 pontnyira eltávolodtak a kiesőhelyen álló Balassagyarmattól és négyre a másik rivális, Tállyától.

NB-3 28. forduló

DEAC – MTK-II: 6:4 (2:3)

DEAC: Csúri, Vékei (Nagy D. 78’), Ramos, Nagy z., Karikás, Csörgő, Spitzmüller, Kincses (Sós 58’), Balogh (Sütő 46’), Sidibe, Nagy R.

Edző: Sáfár László

Gólszerzők: Sidibe 11’, 60’, 88’, Vékei 16’, Nagy D. 79’, Nagy R. 90’