Nyílt darts verseny lesz július elején

A Cívis Darts Sportegyesület idén is megrendezi, immár hatodik alkalommal, a Cívis Open Nyílt Steel Darts Versenyt.

0

VI.-Cívis-Open-díj-300x200 Nyílt darts verseny lesz július elején

A nyári szezon beköszöntével többek számára kiváló alkalom, hogy kipróbálja magát és darts tudását egy kellemes és családias hangulatú verseny keretei között. Kicsiket és nagyokat egyaránt várnak, akik szívesen megmérettetnék magukat, és szeretnének betekintést nyerni egy hagyomány őrző, magas színvonalú rendezvénybe, hogy egy jól szervezett versenyen sajátítsák el a darts rejtelmeit.

A rendezvény nyílt, tehát bárki elindulhat, így remek lehetőség minden olyan lelkes darts játékos számára, aki még csak ismerkedik ezzel a sportággal, de szívesen szembe nézne némi kihívással, és emellett szívesen részese lenne egy emlékezetes és élményekkel teli napnak.

Az esemény ezúttal – a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet és Red&White jóvoltából – egy új, professzionális környezetben kerül lebonyolításra Debrecenben, a Nagyerdei Park 12. szám alatt, a Nagyerdei Stadionban. Július 7-én délelőtt 9:30 órai kezdéssel indul a páros verseny (regisztráció: 9:00-9:20-ig), ezt követően kora délután kezdődnek az egyéni versenyek.

Kupával és oklevéllel díjazzák a legeredményesebbeket mind a páros, mind az egyéni mezőnyben, továbbá az egyéni indulók helyezettjei egyéb kiemelt díjazásban is részesülnek. Emellett külön jutalmazzák a legjobb női játékost, a legmagasabb kiszállót és a legtöbb 180-at dobó versenyzőt.

Az eseményen való részvétel előnevezéshez kötött, amelyet az alább található linken kérünk tegyenek meg július 5-ig; megkönnyítve és segítve ezzel is az egyesület munkáját, valamint hozzájárulva a rendezvény magas színvonalának megteremtéséhez!

A Cívis Darts Sportegyesület szeretettel vár minden kedves érdeklődőt, akik szeretik ezt az egyre népszerűbb sportot és szívesen részesei lennének egy remek hangulatú és nagyszabású sporteseménynek versenyzőként és nézőként egyaránt.

Az VI. Cívis Open Nyílt Steel Darts Versennyel kapcsolatos tudnivalók: LINK

Előnevezés: VI. Cívis Open előnevezés

További információ: civisdarts@gmail.com, www.facebook.com/civisdarts