
Három hete zajlik a felkészülés, most épp a felénél tartunk. Kialakult a keretünk, minimális változás történt csak, egy érkező és egy távozó volt. A srácok nagy elánnal vetették magukat a munkába, amit elterveztünk az első három hétre, azt sikerült megvalósítanunk. Néhány játékos összeszedett kisebb sérülést, de bízok benne a következő hétre mindenki felépül. Meg van az elkövetkező időszak programja, dolgozunk keményen, heti hét edzéssel készülünk, csapatrész foglalkozás, plusz egyéni képzések szerepelnek a tervekben. A játékosok hozzáállásával meg vagyok elégedve, mindenki becsülettel elvégzi a feladatokat. Az edzések mellett felkészülési mérkőzéseket is fogunk játszani, következő hétvégén kettőt is, cél, hogy a keret minden tagja meccsterhelést kapjon.
A nyolccsapatos bajnokság megköveteli, hogy eredményesek legyünk, hiszen kieséses rendszerben zajlik, az egyéni és csapatfejlődés mellett, kiemelten fontos az eredményesség. Szeretnénk minél jobban szerepelni, jó mérkőzéseket játszani. Helyezési cél nincs kitűzve, a legjobbak közt maradás az alap, de mi a DVSC akadémiája vagyunk és mindent meg fogunk tenni azért, hogy minél előrébb végezzünk a bajnokságban. Kiegyensúlyozott a mezőny, bárki legyőzhet bárkit, sok múlik majd a pillanatnyi formán, mi bízunk a játékosok képességeiben és erre próbálunk építeni.





