Sáfár László: „a két döntetlennek akkor lesz értéke, ha szombaton győztesen hagyjuk el a pályát”

Az NB-3-as bajnokság harmadik fordulójában hazai környezetben lép pályára egyetemi csapatunk.

0

39102592_1880505175376692_7138618761329770496_n-300x168 Sáfár László: „a két döntetlennek akkor lesz értéke, ha szombaton győztesen hagyjuk el a pályát”

Két döntetlennel kezdte az idei bajnokságot Sáfár László együttese és ez bizakodásra ad okot, hiszen erős csapatok ellen szereztek pontokat. Szombaton azt a Nyírbátort fogadják, akik tavaly a hetedik helyen zárták a pontvadászatot, két összecsapásukon megosztoztak a pontokon.

Az egyetemisták célja, hogy megszerezzék a három pontot, látva eddigi játékukat, erre meg is van az esélyük. Remélhetőleg minél többen fognak kilátogatni a Dóczi József utcai pályára és buzdítják majd a csapatot.

A mérkőzésre a belépés ingyenes!

Sáfár László: Zavartalan volt a felkészülésünk a héten, szerencsére mindenki egészséges, senki nem hagyott ki edzést. Gőzerővel készülünk a Nyírbátor ellen, akikkel nyáron, döntetlennel végződött felkészülési mérkőzést is játszottunk, abból a találkozóból próbálunk építkezni. Tegnap óta már kimondottan a hétvégi összecsapásra készülünk, még pénteken lesz egy edzés, akkor elvégezzük a finomhangolást.

A Nyírbátor új edzővel kezdte meg az idei bajnokságot, úgy láttam, elődje elvét próbálja folytatni, nagyjából tudjuk, mire számíthatunk. Széleken gyors játékosokkal rendelkeznek, erre külön oda kell figyelnünk, zárni kell a szabad területeket.

Két erős csapat ellen sikerült 1-1 pontot szereznünk, ami biztató, de a két döntetlennek akkor lesz értéke, ha szombaton győztesen hagyjuk el a pályát. Úgy gondolom, reális elvárás a csapattal szemben, hogy hazai környezetben megnyerjük a találkozót. Egy győzelem nagy önbizalmat és lökést adna a folytatásra.

NB-3  3. forduló

DEAC – Nyírbátor

08.18. 17:00   Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sportpálya