Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés

A kis DEAC Monostorpályiban lépett pályára a második fordulóban.

0

20150313112149_sport-foci-gol-labda-bankracio_642x369_cover-2-300x172 Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés

Rosszul kezdődött a mérkőzés az egyetemisták számára, már a második percben hátrányba kerültek. Katona László tanítványai mentek előre, hogy megfordítsák az állást, több helyzetet is kidolgoztak, de nem tudták bevenni a hazaiak kapuját. Nagy egyéni hibák után viszont nőtt a hátrány, mire a játékvezető lefújta az első játékrészt, már három gól volt a Monostorpályi előnye.

Fordulás után, most az egyetemisták kezdtek góllal, ezzel visszajöttek a mérkőzésbe, de az 56. percben ismét kapitulált a debreceni védelem, ezzel el is dől a mérkőzés. Ment előre becsülettel a DEAC, próbálták legalább az egyik pontot megmenteni, de csak szépítésre futotta az erejükből.

Összességében egy nyerhető mérkőzésen szenvedett vereséget az egyetemi csapat, labdabirtoklásban jobbak voltak ellenfelüknél, meg voltak a helyzetek, de az egyéni hibákat kihasználták a hazaiak és megnyerték a mérkőzést.

Monostorpályi – DEAC-II: 4:2 (3:0)

DEAC-II: Dudás, Hetrovics, Nagy K., Sütő, Lénárt, Rácsai (Kiss B. 76’), Molnár, Szarka, Varga, Párducz (Bíró 46’), Kincses

Edző: Katona László

Gólszerzők: Molnár 46’, Bíró 78’

Katona László: Sok volt a hiányzónk, eléggé felforgatott csapattal álltunk fel ezen a mérkőzésen, új játékosok is pályára léptek, az összeszokottság hiánya meg is látszódott a játékunkon. A találkozón mi birtokoltuk többet a labdát, helyzeteinket viszont nem tudtuk értékesíteni. Sajnos túl „könnyű” gólokat kaptunk, olyan hibát nem szabad elkövetni, hogy kapunk előtt odaajándékozzuk a labdát az ellenfélnek. Az akarattal nem volt probléma, de harcosságban és helyzetkihasználásban mindenképp javulnunk kell. Láttam olyan elemeket a játékban, amire lehet építeni, ha meg lesz a játékosok közt az összhang, nem lesz ennyi hiányzónk, jó eredményeket érhetünk el a jövőben.