Megszerezte első pontját a DASE

Az eddig veretlen Derecske ellen ért el döntetlent az egyetemi csapat.

0

labdarugas05-300x225 Megszerezte első pontját a DASE

Az előjelek nem voltak biztatóak, hiszen a DASE eddigi három mérkőzésén vesztesen hagyta el a pályát, igaz, mindegyik ellenfele erősebb kerettel rendelkezik. De a csapat megmutatta, hogy erősebb gárda ellen is képes jó teljesítményt nyújtani és elvett egy pontot a Derecskétől, akiknek méltó ellenfelei voltak. A vendégek vezető találata után sem törtek meg, egy perc alatt egyenlítettek, sőt, voltak még lehetőségeik utána, hogy ismét betaláljanak a derecskei kapuba.

Teljesen megérdemelten tartotta otthon az egy pontot a DASE, egész mérkőzésen nagy akarattal és elszántsággal játszottak.

DASE – Derecske: 1:1 (0:0)

DASE: Szász, Rácz, Molnár L. (Mester N. 57’), Kiss L., Sütő (Takács 74’), Varga (Nagy E. 61’), Dobos (Nagy B. 44’), Nagy N., Pazonyi, Molnár, Pázmándi (Dér 89’)

Edző: Dér István

Gólszerző: Takács 81’

Dér István: Úgy gondolom, nem játszottunk alárendelt szerepet a mérkőzésen, egyenlő partnerei tudtunk lenni a Derecskének. Természetesen voltak olyan periódusok, amikor ellenfelünk dominált, de fölényük meddő volt, sikerült kapott gól nélkül lehoznunk az első félidőt. A második játékrészben mindkét csapat előtt meg volt a lehetőség a gólszerzésre, a Derecske egyet ki is használt, de előtte nekünk volt két nagy helyzetünk. Időközben változtattam, ebben volt kényszerű csere is és a vendégek vezető gólja után a csereként beálló Takács egyenlíteni tudott. Megéreztük a lehetőséget, jobban akartuk a pontot, pontokat, mint ellenfelünk, a mérkőzés hajrájában ismét nekünk voltak lehetőségeink. Egy jó erőkből álló Derecske ellen szereztünk egy pontot, úgy gondolom, rászolgáltunk a döntetlenre. Nem volt könnyű a sorsolásunk, már a bajnokság elején megkaptuk az élcsapatokat, a tavalyi bajnokot, a jelenlegi listavezetőt, az erős kerettel rendelkező Újfalut és a Derecskét. Mivel mi teljesen amatőr szinten futballozunk, a játékosok nyári elfoglaltságai miatt nem tudtunk sok felkészülési mérkőzést játszani, hiányoztak a pozitív hatások. Bízok benne, hogy a mostani pontszerzés lendületet ad a csapatnak.