Kézilabda utánpótlás: Kiütéses győzelmek

Mindkét korosztályos csapatunk a Kisvárda ellen lépett pályára.

0

                   hnanas_dvsc_up-300x169 Kézilabda utánpótlás: Kiütéses győzelmekFotó: Antal János

A szabolcsiak nem állították nehéz feladat elé sem az ifiket, sem a serdülőket, ahogy a mérkőzés előtt a két szakvezető fogalmazott, kötelező volt ellenük a győzelem. Győrvári Viktor lányai 50, míg Márián Blanka tanítványai 28 találatot szerezve fölényesen nyerték meg mérkőzéseiket, ezzel továbbra is 100%-os a mérlegük négy forduló után.

Női ifi I. osztály

DVSC SCHAEFFLER – Kisvárda: 50:24 (26:8)

Győrvári Viktor: Igazából az ilyen mérkőzés után nem lehet sokat mondani, ilyenkor az esetlegesen előfordult hibákat nem illik felemlegetni. Az eredmény nem túlzó, valóban ekkora a két csapat közt a különbség. Örülünk a győzelemnek, de helyén kezeljük, az igazi erőpróba majd a Ferencváros elleni mérkőzés lesz számunkra. Most egy hosszabb szünet következik, próbáljuk minél hasznosabban kihasználni.

Leány serdülő I. osztály

DVSC SCHAEFFLER – Kisvárda: 28:18 (12:9)

Márián Blanka: Összességében jól játszottunk, teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Voltak olyan periódusok, mikor kicsit belekényelmesedtünk a mérkőzésbe, nem a saját tempónkat játszottuk, ezt szóvá is tettem a lányoknak. A második félidőben kijött a két csapat közti tudásbeli különbség, erővel is jobban bírtuk, mint ellenfelünk, csapatként jól funkcionáltunk. Mint mindig, most is kértem, minél jobban figyeljünk a védekezésünkre, a kapott gólokat próbájuk 20 alatt tartani, ezt teljesítette is a csapat. Még előfordultak hibák, ezeket a Ferencváros elleni találkozónkig javítanunk kell, mert gólok múlhatnak rajta. Az a mérkőzés egy értékmérő lesz, az fogja megmutatni, hol is tartunk valójában.