Gólfesztivált rendezett Pallagon az U13-as csapatunk

Akadémistáink továbbra is remek formában vannak, begyűjtötték negyedik győzelmüket.

0

u13-1-300x195 Gólfesztivált rendezett Pallagon az U13-as csapatunk

Az első percektől látszott, a vendégek célja, minél kevesebb kapott góllal megúszni a mérkőzést, próbálták zárt védekezéssel megnehezíteni csapatunk dolgát. Ez viszont csak időlegesen sikerült, a 8. percben már vezetett Fikker Ferenc együttese. Nagy volt a nyomás a nógrádiakon, csak idő kérdése volt, mikor születik meg az újabb debreceni találat. A fölény további gólokat eredményezett, a játékrész végére már négygólos volt a különbség.

Szünet után sem álltak le a srácok, továbbra is lendületesen, szép támadásokat vezetve futballoztak, a játék képe nem változott, maradt a debreceni fölény és az újabb találatok. Végül tízig meg sem álltak, a mérkőzés összképét tekintve, nem túlzó ez a különbség. Csapatunk esélyt sem adott ellenfelének, teljesen felszabadultan játszottak, élvezték a focit.

Szép volt srácok!

DVSC-DLA – Salgótarján: 10:0 (4:0)

DVSC-DLA: Bíró, Török, Molnár, Varga, Sain, Tóth B., Szokodi, Nemes, Pirka, Szuháj, Ludmány

Cserék: Vida, Oláh, Tomosi, Kovács, Horváth, Hornyák

Edző: Dr. Fikker Ferenc

Gólszerzők: Sain 8’, Török 17’, 28’, Pirka 24’, Hornyák 36’, Szokodi 42”, 43’, Varga 47’, Szuháj 51’, Vida 55’

Dr. Fikker Ferenc: Nem megbántva az ellenfelet, ezen a meccsen a két csapat nem volt egy súlycsoportban, végig irányítottuk a játékot, az történt a pályán, amit mi akartunk, sorra dolgoztuk ki helyzeteinket és jó arányban értékesítettük. A játékosok felszabadultan játszottak, amit mérkőzés előtt kértem tőlük megvalósították. Gratulálok a csapatnak mind a győzelemhez, mind a jó teljesítményhez.