A másik salzburgi csapat kapitulált

A Development Weekend második napján a másik salzburgi alakulat, a hosszú nevű SPG RB Salzburg/EKZ Juniors volt ifi csapatunk ellenfele.

0

defaultnews_u18-1-300x200 A másik salzburgi csapat kapitulált

tegnapi végeredmény tudatában György József legénységének bőven volt törleszteni valója, bár ez az együttes más játékerőt képviselt, mint a pénteki ellenfelünk.

Az 1. harmad elején elcserélte magát az SGP, az emberfórt 05.09-nél Ivanov használta ki. Alig két perccel később, emberhátrányos szituációban megint Ivanov szerzett gólt Szabó Kornél átadásából. 18.15-nél Bartók passzát Ivanov értékesítette, aki ezzel mesterhármast ért el. A harmadban fölényben hokiztunk, a kapura lövések aránya 13-8 volt javukra. A 2. játékrészben is jobban játszottunk, bár gyorsan szépített az ellenfél, előbb Passer, majd Burghart is gólt szerzett. 29.49-nél újra Ivanov indította el a pontgyártást, Kókai és Diószegi akcióját góllal fejezte be. A harmad végén Kovács Roland (emberfórban) és Bartók is betaláltak, 6-2-es vezetéssel vonultunk az öltözőbe. A 3. harmad elején még két gól esett, előbb Szabó Kornél, majd Bartók jóvoltából. A debreceni fölény tovább tartott, háromszor annyit lőttünk kapura, mint az SPG játékosai. A mieink kapujában Gönczi Bence 91,3 %-os hatékonysággal védett. A debreceni ifik jórészt fölényben játszottak és teljesen megérdemelten győztek a szerényebb játékerőt képviselő salzburgi együttes ellen. Október 7-én újabb  kemény meccs vár ránk a Klagenfurt ellen.

GYÖRGY JÓZSEF vezetőedző a helyén kezelte a történéseket: „Végig Gönczi Bence védett, 21 lövést kapott, magabiztos volt, hozta, amit elvártam tőle. Az első harmadban nagyon puhán kezdtünk, nem találtuk a  tempót. Ivanov volt az, aki a megfelelő lendülettel játszott; ő három gólt is szerzett. Sajnos, nagyon sok hibát követtünk el, úgy a korongvezetéseknél, a passzoknál, a befejezéseknél, mint taktikailag, számos olyan döntés és megoldás született, amiről nem értettem, hogy honnan húzzák elő a srácok. A második harmadtól kisebb javulást tapasztaltam és annak ellenére, hogy az ellenfél kétszer egymásután eredményes tudott lenni, nem éreztem, hogy kockán forogna a győzelmünk. Ebben a játékrészben elsőként megint Ivanov volt a gólszerzőnk, utána Kovács Roland emberelőnyből, majd a harmad vége előtt négy perccel Bartók. Bár a harmadik harmadban sem tudtunk olyan játékot produkálni, amilyet szerettem volna látni, Szabó Kornél és Bartók még lőttek egy-egy gólt.”

[EBJL 188]
Debreceni HK- SPG RB Salzburg/EKZ Juniors 8-2 (3-0, 3-2, 2-0)
Gólszerzők:
 Ivanov (4), Bartók (2), Kovács Roland és Szabó Kornél, illetve Passer és Burghart