
Fotó:deac.hu
Sokadik nehéz mérkőzésén van túl Szabó Csaba együttese, olyan csapatok ellen léptek pályára, akik teljesen profi körülmények közt készülnek, NB-I-es, rutinos játékosokkal rendelkeznek, és a feljutásért küzdenek a bajnokságban. Ezek közé tartozik, a PLER-Budapest is, akik ellen, bár most bravúrt nem tudtak elérni, de tisztességesen helytálltak, a DEAC-szív most sem hiányzott a játékukból. Büszkék lehetünk a fiúkra, a profik ellen is be tudtak gyűjteni hat pontot!
Szép volt srácok!
Férfi kézilabda NB-I/B
DEAC NK Kft – Pler-Budapest: 22:27 (10:13)
Szabó Csaba: Jól kezdtük a mérkőzést, jól reagáltunk különböző helyzetekre, viszont ellenfelünknél a 15 perc környékén pályára léptek a cserejátékosok, akik pluszt tudtak hozzátenni a játékukhoz, akkor el is léptek tőlünk, utána már csak szaladtunk az eredmény után. Amikor zárkózni tudtunk volna, lendületbe jöttünk volna, sajnos mindig hibáztunk kulcsfontosságú szituációkban, négy hetest is kihagytunk. Az utolsó 10 percben négy kettőt védekeztünk, voltak jó momentumaink, de hiába szereztünk labdákat, nem sikerült gólra váltanunk lehetőségeinket. Papírforma eredmény született, a PLER ennyivel jobb, fizikai fölénnyel és nagyobb rutinnal rendelkeznek, mint mi és ezt a kritikus időszakokban ki is használták. Azzal a hasonlattal szoktam élni magamban és ezzel senkit nem szeretnék megbántani, Trabanttal nehéz egy AUDI-t megelőzni, ez csak akkor sikerül, ha valami elromlik az AUDI-ban. De ha mi folyamatosan tuningoljuk a Trabantunkat, akkor időnként előzhetünk, de ehhez az kell, az ellenfél ne tudása legjavát hozza. A PLER-ben profi játékosok kézilabdáznak, csak ezzel foglalkoznak, viszont tartottak tőlünk, az edzőjük el is mondta, videón alaposan kielemezték a játékunkat és felkészültek ellenünk. Úgy gondolom, ha már hasonlattal éltem, jól tuningoljuk a Trabantunkat, időnként meglepetést tudunk szerezni erősebb, NB-I-es múlttal rendelkező csapatok ellen. Ha a bajnokság elején bárki azt mondja, ezek ellen az együttesek ellen hat pontot tudunk szerezni, azonnal aláírom. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, hogy ezt a nagyon nehéz etapot ilyen jó teljesítménnyel zártuk.
Az utóbbi két hétben, ha csak a bajnoki mérkőzéseket nézzük, két nagyon profi csapat ellen játszottunk, ha edzéseken kihozom a fiúkból a 120%-ot, amit lehetett volna, akkor születhetett volna meglepetés, ebből a szempontból magamra vállalom a felelősséget, a jövőben szorosabban fogom majd a gyeplőt. Akkor van esélyünk, ha edzéseken a maximumot kihozom a játékosokból és a mérkőzéseken teljes koncentrációval játszunk, nekünk mindig magas hőfokon kell égnünk, hogy meglepetéseket tudjunk szerezni. Innentől olyan mérkőzések következnek, ahol talán nagyobb esélyünk lesz a győzelemre az elkövetkező öt fordulóban.
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy csapatunk irányítója, Bíró Ádám, aki játékvezető is, ma a Veszprém – Szeged mérkőzésen fúj, ilyen találkozón bíráskodni, úgy gondolom, hatalmas elismerés, ráadásul a Spanyolország – Norvégia találkozót is megkapták játékvezető társával. Sok sikert kívánunk mindkettőjüknek.




