Kézilabda utánpótlás: Kiütéses győzelem

Javították a Fradi elleni vereséget a lányok.

0

e2514efc12d4fe082fdc20ab2f336dc3_XL-300x173 Kézilabda utánpótlás: Kiütéses győzelem

A mérkőzés előtt az volt a kérdés, a lányok mennyire tudták magukat túltenni a Ferencváros elleni vereségen, sikerült-e rendet tenni a fejekben. Kicsit döcögősen indult a találkozó, pontatlanságok, védekezési hibák jellemezték a játékot, de fokozatosan feljavult a csapat teljesítménye, már az első félidő végére nyolc góllal elhúztak ellenfelüktől. A második játékrészben azok is pályára léptek, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, mindenki hozzá tudott tenni a játékhoz és a mérkőzés végére tovább tudták növelni előnyüket Márián Blanka tanítványai. A következő fordulóban nehezebb mérkőzés vár a csapatra, hiszen közvetlen riválisuk, az MTK otthonában lépnek pályára.

Szép volt lányok!

Kézilabda leány serdülő I. osztály

DVSC SCHAEFFLER – EURONOVEX: 32:18 (18:10)

Márián Blanka: A nagyarányú győzelem ellenére nem játszottunk annyira jól, nehezen állt össze a védekezésünk, voltak pontatlanságok a játékunkban. Ellenfelünk megtalálta a gyenge pontjainkat, de idővel tudtak javítani a lányok. Biztos, tudat alatt benne volt a lányokban, hogy gyengébb az ellenfél, hiszen ismerik egymást, tudják, mire képes a másik, illetve hazai pályán a kötelező győzelmi elvárás megzavarhatja a csapatot, de szerencsére jól megoldották a feladatot. Az első félidőben éreztem azt, hogy nagyobb lelkesedéssel kellett volna hozzáállni a játékhoz. Ellenfelünk első támadásából gólt szerzett, számomra pedig épp az első védekezés a legfontosabb, amikor be kell mutatkozni az ellenfélnek. Nem volt annyira pörgős a kezdés, de a második félidővel már minden rendben volt. A Ferencváros elleni vereség után jól jót tett ez a győzelem az önbizalmunknak, a mérkőzésen mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni.