
A 19-es korosztály több mint félóráig tartotta magát, ekkor még kitudták egyenlíteni a tarpai előnyt, de a hazaiak az első játékrész végéig még kétszer betaláltak, majd szünet után még kétszer bevették a debreceniek kapuját. A vereség azt eredményezte, hogy az utolsó helyre esett vissza a DEAC.
A fiatalabbak már a 4. percben megszerezték a vezetést, de szünetig nem tudták növelni előnyüket, viszont a második félidő közepén hat perc alatt négyszer is betaláltak, ezzel el döntve a mérkőzést, majd az utolsó percekben megtoldották góljaik számát.
U19
Tarpa – DEAC: 5:1 (3:1)
DEAC: Molnár, Kontra, Bartha, Papp A., Orosz, Bojti D., Kocsis, Bojti L., Tóth B., Borzán, Kiss I.
Gólszerző: Bartha 22’
U17
Tarpa – DEAC: 1:6 (0:1)
DEAC: Kovács D., Felföldi (Molnár 74’), Szűcs (Kasza 56’), Kemecsei (Kőrösi 66’), Kristóf, Vass, Hermann (Katona 66’), Szurdi (Dobos 66’), Kovács M., Áros (Vécsei 66’), Deák
Gólszerzők: Szurdi 4’, Kasza 60’, 65’, 66’, Kovács M. 62’, Vécsei 87’




