Az első harmadban “lelőtték” ellenfelüket a juniorok

Október 24-én mindössze egy mérkőzést rendeztek a magyar junior bajnokságban, a mieink ellenfele a Pesterzsébeti HC együttese volt.

0

defaultnews_u20_ebysl-4-300x200 Az első harmadban "lelőtték" ellenfelüket a juniorok

A debreceni gárda volt a találkozó esélyese és a mérkőzés képe a várakozásoknak megfelelően alakult. 03.34-nél Kriukov szerezte a debreceni együttes első gólját, majd a 7. percben Kozma is betalált. Tíz perccel később Kriukov duplázott, majd Filep állította be a harmad végeredményét. A 2. harmadban visszavettek a tempóból a mieink, ebben a játékrészben egyetlen gól esett, ezt 37.02-nél Rácz Kristóf ütötte. A 3. harmadot Benke durva szabálytalansága vezette be, ami végleges fegyelmi büntetést  vont maga után. Az emberelőnyben nem figyeltünk, Milushkin kozmetikázott az eredményen. A harmad hátralévő részében nem a kreatív játéké volt a főszerep, jobbára egymással foglalkoztak a játékosok. A periódus végén kettős emberelőnybe került a PHC, a dupla fórt végül Galántai használta ki.

A mieink az első két harmad jó játékának köszönhetően megérdemelten győztek, 42-31-re nyerték a kapura lövéseket. Ambrus Levente igen jó, 93.55 %-os hatékonysággal védett. A 3. harmadban 31-28 volt a kiállításpercek megoszlása, kár volt bedőlni a pesterzsébetiek menetrendszerű provokációinak.

Pesterzsébeti HC – Debreceni HK 2-5 (0-5, 0-1, 2-0)
Gólszerzők:
 Milushkin és Galántai, illetve Kriukov(2), Filep, Kozma és Rácz Kr.

JAN BYLESJÖ és STEFAN FALK„A PHC a többi csapathoz képest más felfogásban játszik. Felkészülten érkeztünk és jól végeztük a dolgunkat. Az első harmadban „lelőttük” őket a pályáról, négy gólt szereztünk és irányítottuk a játékot. A 2. játékrészben kicsit puhák voltunk, kihagytunk néhány kedvező gólszerzési lehetőséget, szükség volt Ambrus Levente nagy védéseire. A 3. harmadban néha egy kicsit eldurvult a játék, az erzsébetiek két gólt is szereztek a hibáink nyomán, illetve kettős emberelőnyből.”