Fotó: DVSC kézilabda Facebook
Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, mintha kicsit az öltözőben maradtak volna a lányok. Az 5. perc elején 4-1-re vezettek a hazaiak, ennek hatására időt kért Pal Oldrup Jensen. Hatásos volt az egy perc pihenő, hiszen a 8. percben Despotovic betörésből szerzett góljával 5-5 volt az állás. Folytatódott a halvány védekezés mindkét oldalon, könnyen kerültek helyzetbe a csapatok a másik kapuja előtt. Nem csoda, hogy a 15. perc derekán Vantara-Kelemen negyedik góljával 9-9 állt az eredményjelzőn, azaz a védekezés és a kapusteljesítmény is hagyott kívánni valót maga után mindkét oldalon. A 21. percbe aztán úgy léptünk be, hogy 10-9-re vezetünk és emberelőnybe kerültünk. Érthetetlen módon ez és a következő emberelőny is minket zavart meg, mindkét időszakból negatívan jöttünk ki. Ezek után nem csoda hogy 16-13-as hazai vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.
A második félidőt szerencsére jobban kezdtünk, mint az elsőt, átlövésekből és lerohanásból is eredményesek voltunk. Az egyik átlövés gól a hosszúra nyúlt sérülése után visszatérő Anna Punko nevéhez fűződik, nagy kár, hogy többször nem tudott betalálni az orosz átlövő. 21-16-nál megint megrázta magát a csapat és fegyelmezetten kézilabdázva, eredményes páros kapcsolatokból, hétméteresből és átlövésből is gólt szerzett, 21-20-ra alakítva az állást. Nagy lehetőség kapujában álltak a lányok, ám ezen a kapun nem sikerült belépni a mai napon. A folyamatos felzárkózás elvette az energiát és az ezt követő támadásokon a tanácstalanság, a helyzetek nem megfelelő felmérése látszott. Az egész mérkőzésen dicsérhető Vantara-Kelemen góljával újra visszakapaszkodtunk négygólos hátrányból, kétgólosra, ám ekkor következett a menetrendszerű rövidzárlat, és sorozatban három kapott gól. A mérkőzés utolsó öt percére már úgy fordultak a csapatok, hogy nem volt kérdés a győztes kiléte. Bár Kovács Anna még három gól szerzett az utolsó percekben, ez sajnos csak a különbség megtartására volt elég. A végeredményt pedig Gorshenina állította be az utolsó másodpercben (30-26).
Nagyon fontos találkozót veszített el a csapat, így biztosan kijelenthető, hogy a 8. helyen várhatja a folytatást az Európa- Bajnokság után, december végén. A mai mérkőzésről elmondható, hogy nagyon fontos lett volna megnyerni egy riválissal szemben, ám el kell ismerni, hogy ez a rivális ezúttal jobban kézilabdázott. A bajnokságban hosszú pihenő következik, hiszen a kontinens legjobbjai Franciaországban találkoznak, hogy összemérjék tudásukat. Szurkolunk a magyar csapatnak, amelynek keretében helyet kapott Tóvizi Petra, aki első felnőtt világversenyére készül és Kovács Anna, így nekik külön is szoríthatunk. További két játékosunk is kapott meghívót hazája szűkített keretébe: Lotte Grigel a dán, míg Jelena Despotovic a montenegrói válogatottal utazik Franciaországba. A román válogatottal kapcsolatban nincs végleges információ, így nem tudni, hogy Madalina Zamfirescu részt vesz-e a tornán.
Alba FKC – DVSC SCHAEFFLER: 30:26 (16:13)




