
A DHK képviseletében 16 játékos utazott el a tornára, Okos Csanád vezetőedző, Köllő István másodedző, valamint Prakab János csapatvezető kíséretével. A torna egyértelmű sikerrel zárult; a mieink az 5 hivatalos mérkőzésükből négyet nyertek meg, egyet elveszítettek és maradtak ugyan a 3. helyen, de jóval több, összesen 9 pontot hoztak haza, felülmúlva az első fordulóbeli 6 pontos teljesítményt. A Sanok-ban lejátszott meccseket Okos Csanád részletesen értékelte.
Poland Select – DHK 2-3 bü (kapura lövések: 10-11, 18-14) 28-25
Gólszerzőink: Kovács Balázs és Terdik Csanád
“Megilletődötten kezdtük a mérkőzést, de azután fokozatosan magunkra találtunk. Egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés, mely mindkét irányban eldőlhetett volna. Az emberelőnyünket jól játszottuk meg, valamennyi játékosunk teljesítményével elégedett voltam.”
DHK-Galati 4-3 bü (kapura lövések: 16-4, 12-8) 28-12
Gólszerzőink: Kovács Balázs, Szeferinkin és Aranyos Attila
“Igen gyenge mérkőzést játszottunk. Sajnos, még mindig fennáll, hogyha az egyik meccsen jól játszunk, másikon lazán és elbizakodva kezdjük a találkozót. Pozitívum, hogy 0-2 ről fel tudtunk állni, és 3-3 fejeztük be a meccset. Két szép büntetőt értékesítettünk Kovács Balázs és Szeferinkin Philip révén, amivel sikerült nyernünk.”
Sanok-DHK 1-4 (kapura lövések: 7-11, 7-8) 14-19
Gólszerzőink: Aranyos Attila(2), Terdik Csanád és Váraljai Ádám
“Kicsit álmosak voltunk, ez már a bemelegítésen is látszott. Így is kezdődött el a mérkőzés, vezetést szerzett az ellenfél, mi pedig futottunk az eredmény után. Percről percre javult a játékunk, a srácok igyekeztek betartani mindazt, amit kértem tőlük. Szerencsére ez nagyrészt sikerült, így végül sikeresen zártuk a mérkőzést.”
Trebisov-DHK -5-3 (kapura lövések: 9-8, 10-10) 19-18
Gólszerzőink: Szeferinkin Philip(2) és Aranyos Attila
“Összességében nem játszottunk rosszul, voltak szép momentumai a mérkőzésnek. Sajnos, 3 góllal elment az ellenfél, de vissza tudtunk jönni a meccsbe, az utolsó percekig 4-3 volt az eredmény. Sokszor lekorcsolyáztak minket, emellett kaptunk két büntetőlövést is, amiből egyet értékesített az ellenfél.”
Kalush-DHK 3-7 (kapura lövések: 7-10, 10-12) 17-22
Gólszerzőink: Aranyos Attila(2), Szeferinkin Philip, Zilahi Zsombor, Kovács Balázs, Terdik Csanád és Fehér Zalán
“Sikerült megszereznünk a vezetést, az ellenfél azonban elég gyorsan 2-1-re fordított. Eléggé puhányok voltunk,és nagyon sok kiállítást kaptunk. Második harmadban kicsit összeszedtük magunkat, elkezdtek menni a passzok, no meg fizikailag is jobban bírtuk az iramot. Hálóőrünk, Végh Dániel stabilan állt a kapuban, sokat segített a csapatnak.”
Novojavorisk – DHK 4-1 (kapura lövések: 9-7, 16-4) 25-11
“Az utolsó meccsen a torna legerősebb csapatával találkoztunk, de a mérkőzés nem számít bele a hivatalos eredménybe. A védekezésre koncentráltunk és próbáltuk kontrákkal meglepni az ellenfelet. Ez az első félidőben sikerült is; egy góllal nyertünk. A második játékrészben erősen nyomtak minket, ami 4 gólt eredményezett. Fegyelmezetten és türelmesen hokiztunk, elégedett vagyok a látottakkal. Erős, jó képességű csapattal kerültünk szembe, a találkozón sok új tapasztalatra tudtunk szert tenni.
Összegezve; mindenképpen pozitívum, hogy az előző tornához képest több pontot tudtunk hazahozni. A terebesi keretünkből Révész Levente, Domán Péter, Fehér Ádám, Szigeti Tibor és Lőrinc Péter nem tudott velünk tartani, így 14 mezőnyjátékossal és két kapussal utaztunk Sanokba. Jó volt látni, hogy 2 hónap elteltével, ugyanazokkal a csapatokkal szemben (figyelembe véve, hogy minden együttesben lehetnek minimális változások a keretben) lelkiismeretes munkával, jó edzéslátogatási hajlandósággal fejlődő tendenciát tudtunk felmutatni. Úgy gondolom, hogy mindenki jól érezte magát, jó hangulatban telt el a három nap. Bizton állíthatom, hogy kellemes emlékek maradnak meg úgy a gyerekek, mint az edzők fejében. Ez a legfontosabb, a sport attól szép, hogy szép élményekkel gazdagít.”




