
FEKETE ALBERT vezetőedző elmondta, hogy a mieink négy mérkőzést játszottak, a házigazdákon kívül szolnoki, kecskeméti és nyíregyházai ellenfelekkel szemben. A debreceni srácok közül többen is életük első, illetve második tornáján vettek részt, de valamennyien jól és lelkesen küzdöttek minden mérkőzésen. Cike bácsi elégedett volt a játékosok teljesítményével. A vezetőedző megjegyezte, hogy a gyerekek többségénél észrevehető a fejlődés, de akadnak olyanok is, akiktől többet várt volna.
„Remélem, hogy a jövőben ők és a többiek még nagyobb szorgalommal és lelkesedéssel dolgoznak majd az edzéseken!” – fejezte be elemzését a vezetőedző.
A tornán az alábbi játékosok vettek részt: Plásztán Borsa, Ispánovics Dominik, Gulyás Ágoston, Nagy Benjámin, Molnár Benedek, Varga Csaba, Zagyva Dávid, Sutyák Márton, Lekli Botond és Csonka János





