Fotó:deacjegkorong.hu
A DEAC kezdett jobban, már az első percben helyzete akadt, aztán emberelőnyben is megdolgoztatta Gyenes Dávidot. Feljavult a Titánok játéka is, mindkét kapu előtt voltak lehetőségek szép számmal. A 13. percben a hazaiak az EBEL-csapatból lejátszó Sárpátki Tamás góljával megszerezték a vezetést. Ezt újabb fehérvári helyzetek követték, ám Hetényi Zoltán is jól védett.
A debreceniek a második harmad elejét is megnyomták, és ez már gólt eredményezett: Hetényi Péter középre játszott, Németh Attila pedig nem hibázott. A Titánok gyorsan reagáltak, és végül a 27. percben Kiss Roland távoli lövésével kerültek újra előnybe. Ekkor a fehérvári csapat irányította a játékot, és növelni is tudta a különbséget, Hamvai Szilárd passzolt Császár Hunorhoz, aki oldalról szerzett gólt. Jack Lewis többször is helyzetbe került, ám ezúttal nem tudott betalálni.
Az utolsó harmad Titánok-ziccerrel kezdődött, Sárpátki lövése a vasról vágódott ki, majd sorra jött a többi fehérvári lehetőség, de Hetényi a helyén volt. A DEAC a 45. percben egy kontra végén közelebb zárkózott Jakub Izacky góljával, majd Hugo Turcotte is betalált egy kapu előtti kavarodásból, így a 49. percben már egyenlő volt az állás. A hazaiak fórban támadhattak, de Hetényi mindent védett, ahogy a folytatásban is. A másik oldalon a kontrák voltak veszélyesek.
A ráadásban mindkét csapat bátran próbálkozott, de gól nem esett. A DEAC az első három büntetőt belőtte, Hetényi viszont mindhármat fogta, így az egyetemistáké lett a siker. A két együttes eddig a szezonban egyáltalán nem nyert szétlövést, most a debreceniek szakították meg a szériát.
Fehérvári Titánok-DEAC 3-4 (1-0, 2-1, 0-2, 0-0, 0-1) – szétlövéssel




