Fotó: DEAC Facebook
Katona László tanítványai a középmezőny egyik legmeghatározóbb együttesét, a tabellán jóval előrébb álló Hajdúnánást fogadták. Nem kezdődött jól a kis DEAC szempontjából a mérkőzés, egy kapu előtti kavarodásnál debreceni játékosról került a labda Sáfár kapujába. Egyetemi csapatunk lendületbe jött, helyzeteket dolgoztak ki, de a befejezések nem sikerültek, az egyenlítő találatra a 38. percig kellett várni: Lénárt iramodott meg bal szélen, beadására Bíró tökéletes ütemben érkezett és kiegyenlített. Szünet után sem változott a játék képe, a DEAC támadásban maradt és sikerült átvenni a vezetést: ismét egy baloldali támadás végén Ménes gyönyörű gólt fejelt a vendégek kapujába. A Nánás nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de komoly helyzetet nem sikerült kialakítaniuk, a debreceni védelem állta a sarat. A mérkőzés hátralevő része inkább a szabálytalanságokról szólt, a játékvezető sorban osztotta a sárgákat mindkét oldalnak.
DEAC-II – Hajdúnánás: 2:1 (1:1)
DEAC-II: Sáfár, Lénárt (Molnár 71’), Hetrovics, Bíró (Blága 85’), Ménes, Barabás, Rácsai (Bojti 76’), Tar, Varga, Révai (Kincses 61’), Sós
Edző: Katona László
Gólszerzők: Bíró 38’, Ménes 51’
Katona László: Ellenfelünk nem a legerősebb összeállításában állt fel a mérkőzésre, de nálunk is négy meghatározó játékos hiányzott. Véleményem szerint kiegyenlített volt a játék, a helyzetekből mi egyel többet tudtunk kihasználni ellenfelünknél. Jó szériában vagyunk, zsinórban harmadik győzelmünket szereztük, csak három pontnyira vagyunk a 7. helytől. Megyünk tovább, bízok a fiúkban, hogy folytatni tudjuk ezt a jó sorozatot.