
Az erős szél megnehezítette a csapatok dolgát, de mindkét gárda próbált alkalmazkodni a körülményekhez. Az első félidőben Üveges Katalin lányait támogatta a szél, ezt okosan ki is használták, feltolták a védekezésüket, számítva arra, hogy a kapukirúgásnál a labda nem száll át a felezővonalon. Kiegyenlített volt a játék, csapatunk fegyelmezetten védekezett, labdaszerzések után gyors kontrákat vezettek. A 6. percben egy védelmi megingást kihasználtak a hazaiak és megszerezték a vezetést, de előnyüknek nem örülhettek sokáig, az első negyedóra vége előtt Gajzágó Flóra tökéletesen elvégzett szabadrúgása után a labda a Győr kapujában kötött ki. Ebben a játékrészben egyébként Kakócz Adelina is betalált, de a Játékvezető érvénytelenítette a gólt, kissé nehezen értelmezhető, miért ítélt így a spori hölgy. A félidő hátralévő részében mindkét csapat előtt adódott lehetőség, de az eredmény már nem változott.
Szünet után a hazaiakat támogatta a szél, ezért kissé visszább álltak lányaink, próbálták leszűkíteni a területet. Az ETO mélységi indításokkal operált, de ezeket jól reagálta le a debreceni védelem, a csapatrészek jól segítették egymást, amikor kellett, kapusunk nagyszerűen avatkozott játékba, volt, mikor bravúrral hárított. Bár többet birtokolta a labdát a hazai gárda, azért ebben a játékrészben is volt néhány lehetősége csapatunknak. A mérkőzés utolsó perceiben igyekeztek megtartani a labdát, okosan lassították a játékot.

A bajnoki címre pályázó Győr otthonában bravúros döntetlent értek el a lányok, végig fegyelmezetten futballoztak, a játék összképét tekintve, igazságos eredmény született.
Szép volt lányok!
ETO FC Győr – DLA-DEAC: 1:1 (1:1)
DLA-DEAC: Szabó Nikolett, Pinyte Vivien, Éles Réka (Kunkli Kitti 88’), Horváth Petra, Kengye Vivien, Sain Anna, Gajzágó Flóra, Kota Szabina, Kakócz Adelina (Fekésházy Eszter 67’), Bécsi Barbara, Komlós Lilla
Edző: Üveges Katalin
Gólszerző: Gajzágó Flóra 14’
Üveges Katalin: Azt kértem mérkőzés előtt a lányoktól, mindent tegyenek meg a jó eredményért, szántsák fel a pályát, amit edzéseken gyakoroltunk, próbálják megvalósítani. Ezeket maximálisan teljesítették, mindenki nagy akarattal és elszántan futballozott, a játékosoknak nagyon jó volt a hozzáállása, fegyelmezetten játszottak. Figyelnünk kellett ellenfelünk gyors kontráira, jól játszották be üres területekre a labdát, de ezeket jól reagáltuk le, jól működött a védekezésünk. Nagyon elégedett vagyok a lányok teljesítményével, büszkék lehetünk erre az eredményre, egy jó erőkből álló Győr ellen szereztünk egy pontot. Ősszel 5:2-re kaptunk ki tőluk, így a mostani 1:1 mindenképp előrelépés, mentálisan és fizikálisan sokat fejlődtünk, de van még hova fejlődnünk. Gratulálok a lányoknak a jó játékhoz és a jó eredményhez.




