Fotó: DEAC Facebook
Nagy önbizalommal lépett pályára a kis DEAC a Derecske otthonában, ezért talán túlságosan is támadólag léptek fel. A hazaiak birtokolták többet a labdát, időnként gyors kontrákkal operáltak, játékuk ellenszerét nem igazán találta Katona László csapata. A 25. percben megszerezte a vezetést a Derecske, annyi szépséghibája volt a találatnak, hogy a hazai támadó leshelyzetből indult, de a játékvezető megadta a gólt. A folytatásban főként a középpályán folyt a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben, egészen a 43. percig, akkor ismét egy les gyanús helyzetből növelték előnyüket a vendéglátók. Szünetben cserékkel és szerkezetátalakítással próbálkozott a DEAC trénere, feljavult a játék, több helyzetet is kidolgoztak az egyetemisták. A Derecske azonban harmadjára is betalált, ezzel megtörte csapatunk lendületét, bár próbálkoztak a fiúk, az átütőerő már hiányzott a játékukból.
Derecske – DEAC-II 3:0 (2:0)
DEAC-II: Sáfár, Barabás, Rácsai (Madarász 46’), Tóth, Molnár (Lénárt 46’), Sós, Báló (Lévai 77’), Kincses, Párducz (Révai 46’), Bojti Á. (Mizsák 77’), Bíró (Blága 77’)
Edző: Katona László
Katona László: Kényszerből egy új felállással próbálkoztunk, úgy gondoltuk, van keresnivalónk a Derecske otthonában, ezért inkább a támadófocit helyeztük előtérbe. Ellenfelünk azonban lelkesebb volt, jobban akarták a győzelmet, ők játszották a mi játékunkat. Hétről-hétre sok a hiányzónk, nem tudunk kétszer ugyanabban a felállásban játszani, nagyon várjuk már, hogy vége legyen a bajnokságnak.





