
Mindkét csapat számára nagy téttel bírt ez a találkozó, hiszen akadémistáink az osztályozó elkerüléséért, míg az MTK az ezüstéremért lépett pályára. A kezdés előtt kiderült, a Puskás vereséget szenvedett riválisunktól, az Illés Akadémiától, így győzelmi kényszerben kellett játszani a fiúknak. Az első 10 perc rendben volt, ültek a letámadások, utána viszont a kék-fehérek kerültek fölénybe, de ez meddőnek bizonyult, védelmünk kiválóan működött. A kapuban Csordás is remek napot fogott ki, többször bravúrral hárított. Joó Zsolt tanítványai kiválóan kezdték a második játékrészt: egy oldalszabadrúgás után követően felszabadítottak az MTK védők, de sikerült visszaszerezni a labdát, Bényei erős, lapos beadása után Mező Péter okosan a kapuba pörgette a játékszert. Még ki sem heverte az MTK a gól utáni sokkot, mikor egy gyors kontra végén Girdán Levente duplázta meg az előny. A hazaiak megpróbáltak nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni, de védelmünk minden próbálkozást meghiúsított. a 70. perc környékén a játékvezető büntetővel ajándékozta meg a vendéglátókat, de Csordás ma úgy döntött, lehúzza a rolót és kivédte a tizenegyest. Ez demoralizálta az MTK játékosait, mentek ugyan továbbra is előre, de erőtlenek voltak a támadásaik.
Akadémistáink nem roppantak össze a tét súlya alatt, megbirkóztak a teherrel és szervezett, fegyelmezett játékkal megszerezték a három pontot. A győzelemnek köszönhetően, a negyedik helyen zárta U17-es csapatunk a bajnokságot.
Szép volt srácok!
MTK – DVSC-DLA: 0:2 (0:0)
DVSC-DLA: Csordás, Gellén, Bényei, Mező, Farkas, Girdán, Maruscsák, Bökönyi, Preg, Fűzfői, Kobály
Edző: Joó Zsolt
Gólszerzők: Mező 49’, Girdán 58’
Joó Zsolt: Jól kezdtünk, de az első 10 perc után az MTK átvette a játék irányítását, kicsit beszorultunk kapunk elé, de nagyon jól, szervezetten védekeztünk, amihez kapusunk, Csordás Dávod remek teljesítménye is hozzájárult. Ebben a játékrészben ellenfelünk akarata érvényesült, birtokolták a labdát, de jól álltuk a sarat. Jól indítottuk a második félidőt, kétgólos előnybe kerültünk. Az MTK mindent megpróbált, hogy egyenlítsen, esetleg fordítson, de visszább álltunk, jól zártuk le a területeket. Próbáltunk kontrákból veszélyeztetni, ez működött is, több helyzetet, ziccereket hagytunk ki. Ellenfelünknek is voltak lehetőségei, sőt, egy nagyon véleményes tizenegyest ítélt meg javukra a játékvezető, Csordás azonban hárította a büntetőt. Úgy gondolom, ez volt a fordulópont, ezután elhittük, hogy nyerhetünk, az MTK is érezhetően feladta, bár tovább próbálkoztak, de továbbra is kiválóan védekeztünk. A fiúk ma hatalmas dolgot hajtottak végre, egy nagyon erős MTK otthonában szereztünk három pontot, szervezetten, futballoztunk, amit elterveztünk, megvalósítottuk, jó teljesítményt nyújtottunk, megérdemelten nyertünk. Maximális gratuláció jár a csapatnak, nagy tét mellett, nagy nyomás alatt kiváló eredményt értek el, minden játékosom előtt megemelem a kalapom.





