
Még nincs tökéletes állapotban a lábam, de megfelelő gyógytornával, kezelésekkel, alapos bemelegítéssel tudok rendesen edzeni. Éppen ezért a Dél-afrikai edzőtáborban még nem tudtam 100%-os munkát végezni, inkább csak az elmúlt két hétben. Ettől függetlenül úgy érzem, jól sikerült az edzőtábor, de van még min dolgozni, az a mennyiségű munka, ami tavaly ilyenkor meg volt, még nincs meg. Ezért is beszéltük meg Laci bával (Suba László, Luca edzője – szer.), hogy június elején nem versenyzek még, majd hónap végén állok először rajthoz. A Kelet Kupán 100 méteren elindultam, amit edzésnek fogtam fel, olyan időt futottam, ami se nem rossz, se nem jó, de a hiányosságaim felszínre kerültek. Hiányzik még a futó és gátmunka, amit pótolnom kell, de van időm, nem kell kapkodni, szerencsére az, hogy idei fő versenyem, a világbajnokság októberben lesz, még kedvez is nekem. A Gyulai előtt még szeretnék egyszer-kétszer rajthoz állni, de konkrét verseny még nincs, úgy volt, hogy az Európa Játékon részt veszek, de végül nem fogok indulni. Az edzések mellett a tanulmányaimra is koncentrálok, kezdődik számomra a vizsgaidőszak, amire szintén gőzerővel készülök.
A 60 méter gát országos csúcstartója a napokban ünnepelt születésnapját, boldog születésnapot kívánunk mi is Lucának!





