
Véget ért a felkészülés fiókcsapatunk számára, hétvégén elkezdik bajnoki szereplésüket az NB-III keleti csoportjában. A csapatot megyében irányító Fikker Ferenc helyett Szatmári Csaba ült le a kispadra, Mészáros Norbert pályaedzőként segíti a munkáját, de e mellett a mérkőzéseken is pályára fog lépni. Fontos változás még, hogy külön edző foglalkozik a támadókkal, ezt a feladatot egykori csupa szív játékosunk, Igor Bogdanovic látja el. A keret is átalakult, az U19-es gárdából többen felkerültek a második csapatba.
A Sényő otthonában kezdik meg a pontvadászatot a Szatmári tanítványok, ellenfelük az előző bajnokságot 14 győzelemmel, 7 döntetlennel és 9 vereséggel a 6. helyen zárta. Masszív csapat, nem vár tehát könnyű mérkőzés együttesünkre, de nem megoldhatatlan feladat a pontok begyűjtése idegenben.
NB-III 1. forduló
Sényő – DVSC-II
08.04. 17:00 Sényő Sportpálya
Szatmári Csaba: Egy öthetes kemény felkészülésen vagyunk túl, sokat dolgoztunk, azt, amit elterveztünk erre az időszakra, maradéktalanul elvégeztük. Az erőnléti edzések mellett nagy hangsúlyt fektettünk a taktikai, technikai elemek gyakorlására, a különböző játékhelyzet megoldásokra. Mivel az NB-III már más szint, mint a megyei bajnokság, sokkal agresszívabb a játék, több az ütközés, így a fizikai felkészítésre is odafigyeltünk. Ehhez hozzá kell majd szokni, remélem, a srácok minél hamarabb belerázódnak. Több edzőmérkőzést játszottunk, sajnos az utolsót, a Tiszakécske ellenit elmosta az eső. A látottakkal elégedett voltam, sok minden visszaköszönt azokból, amiket edzéseken gyakoroltunk. Fontos volt, hogy minden játékos megkapja a meccsterhelést. A játékosok hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok, az edzéseken teljes létszámmal tudtunk dolgozni, hozzáállásbeli probléma nem volt. Mindenki szeretne az játszani az NB-III-ban, ezért kialakult csapaton belül egy egészséges versenyhelyzet. Bő a keretünk, lesznek, akik majd az U19-es csapatba is visszajátszanak, ezzel biztosítjuk, hogy folyamatosan meccsben legyenek. A munkát elvégeztük, a játékosok, és mi is nagyon várjuk már a bajnoki rajtot. Vasárnap a Sényő otthonában kezdünk, velük játszottunk egy jó edzőmérkőzést, így nem teljesen ismeretlenek számunkra. Bízok benne, sikeresen vesszük az első akadályt, egy jó rajt kellő önbizalmat és nagy lökést adhat a folytatásra.




