Fotó: DVSC Kézilabda Facebook
Végre elkezdődött a bajnokság! Köstner Vilmos csapata jól kezdett és rögtön az első percekben magához ragadta a kezdeményezést. A 7. percben már 4-0 volt a vendégek javára, a hazaiakon érződött az izgatottság, hiszen többen először szerepeltek az első osztályban. Az első perceket követően azonban beindult a fővárosi gépezet és ennek fő letéteményese Monori Orsolya volt, amely egyrészt azért nem meglepetés, mert ő jelentősebb első osztályú múlttal rendelkezik, illetve a találkozó helyszíne Monor település volt… Ebben az időszakban közelebb is lépett nagyobb nevű ellenfeléhez a Szent István SE és 15 perc után három gól volt a Loki előnye. A mieinknél megoszlottak a gólok, Tóvizi, Kovács és Vantara-Kelemen is duplázott az első negyedórában. Ekkor elkezdte forgatni csapatát Köstner mester, bemutatkozott előbb Vámos Petra a csapatban, majd őt követte a 18 éves Petrus Mirtill és Elke Karsten is. Utóbbi két játékos nem sokat tétlenkedett és hamar letették névjegyüket, hiszen Karsten a 23. percben egy klasszikus átlövés gólt szerzett, míg Petrus Mirtill szélről volt eredményes! Az első félidő végén 10-17-es állásnál vonulhattak öltözőbe a csapatok.
A második félidő első részét jól kezdték a vendéglátók, akiknél a végig remeklő Monori mellé többen csatlakoztak jó teljesítményükkel. Nagy bizonyítási vággyal játszottak a zöld-feketék mind támadásban, mind védekezésben, a kapuban pedig Gercsó Nóra több bravúrt is végrehajtott. Amikor igazán kellett, akkor viszont rálépett a gázpedálra a DVSC, és nem hagyták közel engedni ellenfelüket Kovács Annáék. A második félidőben Poczetnyik Luca is pályára lépett, az első gól azonban még vára magára a szezonban. A 48. percben már kilenc góllal is vezettünk, ekkor azonban megint erőre kapott a budapesti gárda és tartotta a lépést Monori és Aron vezérletével. Nagyon fontos, hogy minden benevezett játékos kapott lehetőséget, az (régi-)új játékosok pedig bemutatkoztak tétmérkőzésen is. Elke Karstennek voltak szép megmozdulásai és végül három gólig jutott, Vámos Petra irányító poszton szerepelt, egyelőre nem sikerült betalálnia, Karnik Szabina két góli jutott, neki is várhatóan sok jobb mérkőzése lesz, míg Petrus Mirtill bátran kézilabdázott és egy gólt is szerzett. A végig nagyon sportszerű találkozó végül 9 góllal nyerte meg a Loki, amely így a papírformának megfelelően begyűjtötte a két pontot.
Szerdán következik a jóval nehezebb folytatás a nagy rivális Fehérvár ellen, a mérkőzést 18 órától a Főnix Csarnokban rendezik meg.
Szent István SE – DVSC SCHAEFFLER: 24:33 (10:17)




