Kézilabda-utánpótlás: Szombaton ismét pályára lépnek a lányok

A Ferencváros elleni keddi rangadók után, a DVSC SCHAEFFLER korosztályos csapatai a Vác otthonában lépnek pályára hétvégén.

0

e2514efc12d4fe082fdc20ab2f336dc3_XL-3-300x173 Kézilabda-utánpótlás: Szombaton ismét pályára lépnek a lányok

Győrvári Viktor tanítványai nagy bravúrt végrehajtva, elhoztak egy pontot a hétközi fordulóban a Ferencváros otthonából. A lányok nagyon jól kézilabdáztak, védekezésben és kapusteljesítményben nagyot javultak, elviselték azt a terhet, hogy az utolsó másodpercekben az egyenlítésért támadhattak. Ez a csapat edzője is kiemelte értékelésében: „A második félidőben hárommal is vezetett ellenfelünk, de megtaláltuk azt a ritmust, amivel eredményesek tudtunk lenni. Ami nagyon pozitív, mi támadhattunk a döntetlenért az utolsó másodpercekben, amit sikerült góllal befejeznünk, ennek köszönhetően egy ponttal tértünk haza”.  A 31:31-es eredményhez Vámosi Panna 10, Poczetnyik Luca 8 góllal járult hozzá.

Sokat nem pihenhetnek ifistáink, egy hét alatt már harmadik mérkőzésükre készülnek. Szombaton a két győzelemmel rendelkező Vác otthonában lépnek pályára, de ha a lányok meg tudják ismételni a Fradi elleni teljesítményüket, két ponttal térhetnek haza.

Női ifjúsági I. osztály

Váci NKSE – DVSC SCHAEFFLER

09.14. 16:00      Városi Sportcsarnok Vác

Márián Blanka serdülői nem szereztek pontot a Ferencváros otthonában az előző fordulóban, pedig az első félidőben még csak egygólos hátrányban voltak, de szünet után ellépett a zöld-fehér alakulat és végül 27:19-re megnyerte a mérkőzést. A vereség okairól csapatunk edzője úgy nyilatkozott: „A második játékrészben megpróbáltunk tempót váltani, nagyobb hőfokon kézilabdázni, sajnos ezt nem tudtuk megvalósítani, rendszeresen belehibáztunk a játékba. Eladott labdák, kihagyott helyzetek jellemezték ezt a periódust, a Fradi pedig kihasználta ezeket a hibáinkat. Igazából a mi hibáink következménye a nyolcgólos vereség”.

Serdülő lányainknak is feszített a menetrendjük, két hét alatt öt mérkőzést játszanak, legközelebb a Vác otthonában lépnek pályára. Idén két vereséget könyvelhetett el szombati ellenfelünk, az MTK és a Szeged ellen maradtak pont nélkül. Csapatunk a mérkőzés esélyese, de sokkal összeszedettebb kézilabdára lesz szükség, mint a Fradi ellen ahhoz, hogy győzelemmel zárhassák a mérkőzést.

Leány serdülő I. osztály

Váci NKSE – DVSC SCHAEFFLER

09.14. 14:15      Városi Sportcsarnok Vác