Nagyszabású tornával kezdték a szezont a “minik”

Szeptember 21-én, 10.00 órai kezdettel nagyszabású mini jégkorong tornát rendezett a Magyar Jégkorong Szövetség a Vasas Jégcentrumban. Ezzel az eseménnyel az U 10-es korosztály számára is elkezdődött az új idény.

0

defaultnews_u10-300x200 Nagyszabású tornával kezdték a szezont a "minik"

A budapesti tornára az ország minden részéből érkeztek csapatok, szám szerint 64-en, egyesületünk két együttessel képviseltette magát, közülük az egyik az erősebb (kék), a másik a közepesen erős (sárga) csoportban kapott helyet. Az A-csapatunk az ifj. Ocskay Gábor JA, a Sportország SC, a MAC és a Vasas együttesei ellen vette fel a harcot, míg a B- csapat az Egerszegi Titánok, a Szegedi Vízmű, az Ajkai Óriások és a Vasas 2 ellen lépett a jégre.

Fekete Albert: „Az első csapatunk nagyon jó benyomást keltett, minden mérkőzésen méltó ellenfelei voltunk a nálunknál erősebbnek vélt csapatoknak is. Nyugodtan megállapíthatom, hogy minden szinten felvettük velük a versenyt. Sok jó teljesítményt láttam, de akadtak olyan gyerekek is, akiktől többre számítottam. A második csapatunk sajnos, nem az elvárásoknak megfelelően szerepelt, tőlük sokkal jobb játékot és nagyobb elszántságot, küzdést szerettem volna látni. A torna jó alkalmat kínált arra, arra, hogy felmérjük, melyek azok a technikai elemek, amelyeken javítani kell a jövőben.”