
Az Újpest elleni mérkőzés előtt elmondtam, a liláknak bármennyire is nem megy a játék, olyan erő van bennük, hogy bármikor maguk javára tudják fordítani a mérkőzést, ehhez meg is vannak a játékosaik. Hiába szereztük meg a 85. percben másodjára is a vezetést, de olyan hibákat követünk el az egyenlítő gólnál, illetve a büntetőnél, amivel fordítani tudott az Újpest. Sokkal élesebbnek kellett volna lennünk, egy komoly csapat, ha megszerzi a vezetést az utolsó percekben, le kell tudnia hoznia a mérkőzést. Az első pillanattól az utolsóig koncentrálni kell, a figyelemkihagyást egy UTE szintű csapat megbünteti. Ez egy megnyert meccs volt, szerintem jobbak is voltunk mint az Újpest, de elvesztettünk három pontot. A Magyar Kupa továbbjutás papírforma volt, beszélgettem a mérkőzés után több játékossal, akik azt mondták, nem érezték a Sárvár játékában az átütő erőt, mintha nem is akartak volna továbbjutni. Igor Bogdanovic is megemlítette, azt hitték, nagyobb ellenállást fognak kifejteni a hazaiak. Nagyon örülök annak, hogy a csapat magabiztosan továbbjutott, az nagy dolog, hogy évek óta magabiztosan vesszük ezeket az akadályokat az első körökben.
Két hét szünet után folytatódik a bajnokság, szombaton a Puskás Akadémiát fogadjuk a Nagyerdei Stadionban. Szerintem az idei NB-I egyik legveszélyesebb csapatával találkozunk, akik jól igazoltak, és jól is játszanak. Láttam a Kaposvár elleni mérkőzésüket, taktikusan futballoztak, látszott, mit akarnak, menet közben is tudtak változtatni első félidei játékukhoz képest. Erősségük, hogy minden poszton két azonos képességű játékossal rendelkeznek, bár nincsenek magyar szinten sztárjaik, de mindenki a csapatért küzd, több taktikai variációval is pályára tudnak lépni. Az vezetőedző megtalálta az egyensúlyt a külföldiek, idősebb és fiatalabb játékosok között. Nekünk viszont hazai pályán, egy nem nagy tradícióval rendelkező csapat ellen éreztetnünk kell, mi vagyunk itthon, bár szerintem most nem vagyunk olyan lelkiállapotban, hogy nagyon nekik merjünk menni. Nem tudom, Herczeg András milyen taktikát választ, de úgy gondolom, az lenne a legjobb, ha húznánk egy vonalat és újra azt játszanánk, mint az első fordulókban. Ez lehet a járható út, az előző két meccset el kell felejteni, bár mindkét találkozóban benne volt bőven, hogy nyerhetünk. Baj nincs, viszont oda kell figyelni, főleg a védelmet kell stabilabbá tenni. Nem tudom, lesz-e személyi változás a hátsó alakzat közepén, de nem is biztos, hogy változtatni kell, inkább sokkal koncentráltabbnak kell lenni. Az utóbbi mérkőzéseken az oldalról beívelt labdákkal voltak problémáink, ezekre jobban oda kell figyelni, de biztos, hogy a szakmai stáb erre felhívta a figyelmet. Olyan játékost hiányolok, aki ezeket a beíveléseket kifejeli, vagy a kapu előtt felvállalja a párharcot. Úgy gondolom, az egyik legnehezebb 90 perc vár ránk, mindenki azt várja, verjük meg a Puskást, viszont a felcsúti gárda nem rossz csapat, de teljes mértékben képesnek tartom arra a Lokit, hogy megnyeri ezt a találkozót. Két vereség után azt mondanám, mindegy milyen játékkal, csak nyerjünk, viszont véleményem szerint a mai DVSC, ha nem játszik szépen, nem fog nyerni, akkor van meg a győzelem, ha látványos a játék. Erre kell törekedni, én azt érzem, meg lesz a győzelem.
NB-I 7. forduló
DVSC – Puskás Akadémia
09.28. 17:00 Nagyerdei Stadion




