
Visszafogott teljesítményt nyújtottak a srácok ezen a mérkőzésen, játékukból hiányzott az átütő erő. Ennek ellenére sikerült megszerezniük Nemes révén a vezetést. 12 perc múlva viszont már a vendégeknél volt az előny, egy percen belül két egyéni hibát büntettek gólokkal. Spitzmüller is betalált, így döntetlen állással vonulhattak a csapatok az öltözőbe. Szünet után sem javult a sportiskolások játéka, egy hibát ismét kihasznált a Sényő, ez a találat egyben a győzelmet is jelentette számukra.
DSC-SI – Sényő: 2:3 (2:2)
DSC-SI: Ésik, Prokisch, Arday, Kocsis, Gál (Sándor 46’), Nagy D., Spitzmüller, Simon, Nemes, Sallai, Galla
Edző: Selyem Nándor
Gólszerzők: Nemes 18’, Spitzmüller 37’
Kiállítva: Galla 93’
Selyem Nándor: Foghíjas kerettel tudtunk kiállni, betegség miatt többen hiányoztak a csapatból. Nem játszottunk jól ezen a mérkőzésen, a hozzáállással sem voltam maradéktalanul elégedett. Sok egyéni hibát vétettünk, ez vezetett idei első vereségünkhöz. Hiába szereztük meg a vezetést, ellenfelünk fordítani tudott, egy percen belül két gólt kaptunk figyelmetlenségből. Nem volt benne a játékunkban a győzelem, de véleményem szerint inkább ikszes meccs volt. Egy szép sorozat szakadt meg, a következő fordulóban megpróbálunk javítani Tarpán.




