
Az 1. harmad rosszul indult, a 3. percben Smirnov-ot küldték ki, a MAC pedig Szalmás révén gyorsan kihasználta az emberfórt. 11.36-nál újabb gólt szereztek a hazaiak, ezúttal Buda volt eredményes. A 17. percben Danalizit is kiállították, de a mieink nem tudtak élni a lehetőséggel. Az 1. harmadban nagyjából azonos aktivitást mutattak a küzdő felek, a gólokat azonban a MAC szerezte.
A 2. játékrész 6. percében Csollák került a büntetőpadra, 9 másodperccel később Filep passzát Ivanov értékesítette. Alig több, mint egy perccel később Kriukov-ot is kivitték, 10 perccel később Szigetit állították ki, mindez megtörte a mieink lendületét. Ebben harmadban jól hokiztak a mieink, a periódust megnyertük és egy gólos hátránnyal mentünk el szünetre.
A 43. percben Bogesic-et állították ki, az emberelőnyből nem született gól, majd Benedek és Kedves páros meccse ért véget a büntetőpadon. Nem sokkal később Takács ugrott ki ziccerben, a szóló azonban kimaradt, az ellenfél pedig büntetett, a 47. percben Dóczi talált be. Ezután újabb emberelőnyt hagytunk ki, majd Ritter találatával már három góllal ment a MAC. Az 56. perctől kezdődően felváltva három kiállítást fújtak be a játékvezetők, a harmadik (Ivanové) még nem telt le, amikor Mayer beállította végeredményt.
A 47. percig mindössze egy góllal vezetett a hazai csapat, ha akkor bemegy a ziccerünk, sok minden másként alakulhatott volna. A mieink így is nagyot küzdöttek, megérdemlik az elismerést, az elsők között Ambrus Levente, aki kiváló védésekkel tartotta meccsben a csapatát. Ez egyébként is csupán egy mérkőzés volt, amit gyorsan el kell felejteni. November 19-én Debrecenben újra találkozik egymással a két együttes, lesz tehát lehetőségünk a javításra.
MAC – Debreceni HK 5-1 (2-0, 0-1, 3-0)
Gólszerzők: Szalmás, Buda, Dóczi, Ritter és Mayer, illetve Ivanov




