DLA U19: Kétgólos előny is kevés volt a pontszerzéshez

Korosztályos együttesünk a Győr vendégeként lépett pályára a 11. fordulóban.

0

dsc_3501-300x195 DLA U19: Kétgólos előny is kevés volt a pontszerzéshez

Akadémistáinknak minden pontra, leginkább háromra, lenne szükség, hogy elmozdulhassanak az utolsó helyről. Ehhez közel is álltak, az éllovas Győr ellen Tordai találatával már a 4. percben megszerezték a vezetést. Az előnyt Barna duplázta meg a második játékrészben, de egy perc múlva szépített a hazai gárda. A második debreceni gólt szerző Barnát kiállította a játékvezető a 65. percben, de nem kerültek emberhátrányba a piros-fehérek, mert a győriek is megfogyatkoztak. A vendéglátóknak sikerült kiegyenlíteniük, úgy nézett ki, egy ponttal gazdagodnak akadémistáink, de a 95. percben megszerezte a győzelmet jelentő gólt az ETO.

Csapatunk továbbra is az utolsó helyen áll, hatpontos lemaradásban az MTK-hoz képest.

ETO FC Győr – DVSC-DLA: 3:2 (0:1)

DVSC-DLA: Mező, Sápi, Tordai, Tomola, Barna, Kobály (Kiss P. 87’), Sármány, Lakatos, Gellén, Balla (Kovács 85’), Kosztyu

Edző: Fikker Ferenc

Gólszerzők: Tordai 4’, Barna 60’

Kiállítva: Barna 65’